2.rész - Első óra

Az előző rész tartalmából:
-
(Andrew tanárúr rápillantott egy vaskos könyvre a lányok padjának szélén. Felvette azt, elolvasta a címet, majd megszólalt.)
Andrew:Maeve Binchy, Esti Iskola?
Esther:Ühüm. Nagyon szórakoztató regény.
Andrew:Az van ide írva az elejére, hogy szenvedélyes titkok, elkendőzött bűnök.
(Andrew elnevette magát)
Andrew:Milyen nevetséges.
Esther:Szerintem nem. Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha erről a helyről beszélünk.
-
Penny:Úgyis osztálytársak leszünk. A jóbarátok mindig egy osztályba kerülnek.
Lucy:Remélem.
Ulga:Ti külön-külön osztályban vagytok.
Penny:Micsoda?!
-
Lucy:Amúgy Lucy vagyok.
Lui:Lui.
Lucy:Segítsek?!
(Lucy előrehajolt, de miközben Lui felszedegette tanszereit, nem válaszolt. Amint az egyik könyvéért nyúlt a srác, ami egy kicsit távolabb esett a többitől, pulóvere felcsúszott, s Lucy jobban megvizsgálta a jobb keze csuklóját. Öt vágás.)
-
Kate:Helóka új csaj.
Lucy:Itt mindenki új.
(Hirtelen a Lui előtt ülő csaj is hátrafordult, majd rámordult Katere)
Dina:Ne beszélgess már a nyomikkal!
-
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából.)
-
(Romeo ököllel rávágott a gépre, ami azonnal kiadta az italt, viszont az erőtől az szinte kirepült az automatávól. Amint Kate a földre hajolt, hogy fevegye, a férfi ugyanerre készült, csupa önzetlen udvariasságból. Kate és Romeo keze egyszerre értek össze.)
Kate:Köszönöm.
Romeo:Bármikor.
-
(Lucy a szél ellen küzdött mikor a zebrán szaladt át, hogy végre átérjen az út másik oldalára, amelynek kezdetétől márcsak néhány lépés volt az iskola bejárata. Az iskolának nem volt előudvara, vagy kerítése. Az hosszú, hatalmas épület közvetlenül egy járda előtt helyezkedett el, az pedig a főút előtt. A hatalmas zöld fa alapú bejárati ajtó közelében a járda előtt, egy hosszú biciklitároló állt. Igazából csak olyan vasrudaknak nevezhető támasztók, melyek megtartották a biciklit, ha az első kereküket beléjük tolták. Elég ócska szerkezet volt.
Lucy amint átért az iskola oldalára, egész testi erejével benyomta a nagy ajtót, majd belépett a folyosóra, ahol a portásnők nevetgéltek, megpillantotta Penny-t, amint az épp megpillantja őt, és megpróbál elmenekülni előle. Nem sikerült neki, ugyanis Lucy odarohant hozzá, hogy leszólítsa)
Lucy:Szia.
Penny:Öö, hello.
Lucy:Hol voltál?
Penny:Én itt voltam. Mindjárt kezdődik a suli.
(A folyosón eközben diákok suhannak el mellettük, könyveikkel a kezükben)
Lucy:Nem. Úgy értem, hol voltál egész héten?!
Penny:Nem értelek.
Lucy:Hívtalak. Kerestelek. Voltam nálatok, és anyukád elküldött, hogy "jáj,jáj Penny tanul, most nem ér rá, úgyhogy hagyd békén". Soha nem kaptam még ennyire lekezelő választ anyukádtól.
Penny:Ja hát igen. Ez egy hosszú történet.
Lucy:Hallgatlak.
Penny:Nézd. Sajnálom, de annyira sok a tanulni való.
Lucy:Aha, na persze. Tegnap, amikor a könyvesboltban jártam, láttalak a plázában az új barátnőiddel.
Penny:Hogyan?!
Lucy:Pont úgy!
Penny:Sajnálom, de nem tudom miről beszélsz.
Lucy:Látom elég jól elvagy az új barátnőiddel.
Penny:És mi közöd van hozzá?!
Lucy:Most miért vagy ilyen velem?!
(Penny megfontoltan körülnéz, majd közelebb lép Lucyhoz)
(Halkabban kezd beszélni)
Penny:Figyi! Amit most mondok arra bagózz, de ha bárkinek is továbbadod letagadom. Soha a büdös életben nem voltunk barátok. Nekem most tök jól megy. Vannak új csajok, akiket kihasználhatok. Te csak egy játékszer voltál. Csak egy tárgy, amit akkor használhattam, amikor csak akartam.
Lucy:Hogy micsoda?! De, általánosban mindig együtt lógtunk, és idén nyáron is...
(Penny közbevág. Tekintete sötétebbé válik)
Penny:Csak azért kellettél, mert nem volt kivel lógnom. Nem érdekelsz. Soha nem is érdekeltél. Már vannak új barátnőim, akiket imádok. Legalábbis addig amíg azt teszik, amit én mondok. És hidd el, nagyon jól tudom őket rángatni. Csak néhány kedves szó, és ugranak, mint medve a mézesmadzagra.
(Lucy elszörnyedve néz barátnőjére. Csalódottság tükröződik szemeiből)
Lucy:Te egész idáig, csak kihasználtál?
(Penny a homlokára csap. Szarkazmussal telve válaszol)
Penny:Igen! Te jó ég, csak le esett. Nőlj már fel! Ez a való élet! Nyalnod kell, ha feljebb akarsz kerülni. És én nem akarok ottragadni, ahol most vagy.
Lucy:Ezt nem hiszem el!
Penny:Pedig el kéne.
(Penny hátatfordít majd elindul a folyosón, eközben egy pillanatra visszafordul az utolsó szó jogával élve)
Penny:Ja, és ne keress többet.
(Lucy elhagyatottan állt tovább a folyosón, mikor Penny nagyképűen, seggét rázva, diadalmasan folytatta útját az emeletre)
...
(Lucy, néhány pillanattal totális lelki megsemmisülése után, bebaktatott az osztályba, majd mikor leült a helyére, észre sem vette, hogy Lui aznap hiányzik mellőle. Kate persze azonnal hátrafordult.)
Kate:Na mi a helyzet kiscsaj?!
(Dina rámordul Katere. Tiszta Deja Vu)
Dina:Mondtam már, hogy ne beszélgess a nyomikkal!
Kate:Mér' ki vagy te az anyám?!
Dina:Barna az orrod!
Kate:Neked meg hájas a segged!
Dina:Haa?!
(Dina meglepődve reagált, majd popsiját kezdte el fogdosni, ez után combjának formáját ellenőrizte kezeivel, s miközben egyre jobban veszekedett Kate és Dina bekapcsolódott az előttük ülő két plázamacska is, s négyen folytatták a tényfeltevéseket, erőszakos hangnemmel, és durva nyelvezettel körítve. Ugyanakkor Lucy nem hitte el, hogy legjobb barátnője, gyerekkora óta csak azért tartotta, hogy kihasználja. Úgy érezte magát, mint egy szemetesláda. Nem foglalkozott Dináékkal, csak meredt előre, a semmibe.)
-Lucy.
(Valaki mintha az osztály elejéből az ő nevét mondta volna. Lehet, hogy csak hallucinált, de tekintetével kereste azt aki esetleg az első padokból róla beszélne. Nem látott senkit sem, aki épp hátrafordulva ránézne)
...
(Később az ebédlőben Lucy tányérján egy tál spagettivel és rajta egy kis mártással keresett egy üres asztalt, de miközben elhaladt az egyik mellett, valaki rászólt)
-Lucy!
-Lucy, ugye, Lucy?!
(Lucy megállt, majd a mellette lévő asztaltársaságra meredt)
Abigel:Lucy, így van ugye, Lucy?
(Egy rövid, barna hajú, vékony, fekete, kapucnis pulcsiban ülő lány szólt hozzá. Kicsit úgy nézett ki, mintha fiú lenne, de bársonyos hangja tette őt megkülönböztethetővé)
(Lucy kissé megszeppenve válaszolt.)
Lucy:Ö-ö, igen.
Abigel:Nem ülsz le közénk?
(Az asztalnál Abigélen kívül még hárman ültek.)
Lucy:Nem akarok zavarni.
(Egy vörös hajú topot viselő, vékony lány szólt fel az asztaltól. Ez volt az eredeti hajszíne. Nagyon élénk vörös volt. Tökéletesen egyenes, sima és a lány bársonyos válláig ért.)
May:Ha zavarnál, akkor nem kérnénk meg, hogy ülj ide.
(Lucy erőltetett mosolyt görbít szájával, majd közelebb lép az asztalhoz. Abigél átül egy másik székre, így Lucy Abigél és May közé szorítja be magát.)
Abigél:Na szóval. Én Abigél vagyok, melletted ő Mái, itt előttem, ez itt Ellie...
(Egy rövid göndör, copfba fojtott barna hajú lány köszönt barátságosan, mégis kissé távolságtartó modorral)
Ellie:Heló!
Abigel:...és Ellie mellett pedig Patricia.
(Patricia hosszú göndör szőke haja, beleillett abba a képbe, amelyet Lucy tegnap este látott a harmadik emeleten. Hasonlított arra a nőre.
Patrica megmutatván gyönyörű fogsorát, barátságosan mosolygott Lucyra, sőt még kezet is nyújtott neki.
(Miután Lucy kezetrázott Patriciaval, barátságosan felemelte mutatóujját, majd megpróbált rámutatni a lányokra, s közben sorolni neveiket, hátha jól jegyezte meg.)
Lucy:Szóval akkor, Abigél.
Abigel:Aha.
Lucy:Méj.
May:Mái, mindenki Méj-t mond, mint a májust angolul, de ez Mái.
Lucy:Értem.
Abigél:Allergiás ám a nevére.
May:Ez nem igaz.
Lucy:Patrisa.
Patricia:Ühüm.
Lucy:És Eli.
Ellie:Így van.
(Nézett ki Ellie fekete keretű szemüvege mögül, miközben szendvicsét majszolta)
May:Te ülsz amellett a fura srác mellett, nem?
Lucy:Aham, Lui.
Abigél:Lui, szexi név.
May:Inkább hátborzongató. Az a srác nem százas.
Ellie:Ugyan már. Szerintem csak keresi önmagát, nem tudhatod, milyen egy ember, amíg át nem éled azokat a dolgokat, amelyeket ő élt át.
May:Na már megint igen bölcs vagy.
(Ellie lesütötte a szemét. Meg sem hallotta May csípkelődését. Ellie az az igazi stréber, könyvmoly típus volt. Tele életbölcseletekkel. És mocskos titkokkal. Mondjuk, ezek közül a lányok közül, ki nem?!)
Lucy:Azért egy kicsit aggódom. Remélem nem történt vele semmi baj. Főleg, az után, amit az ezelőtt heti szülői értekezlet alatt hallottam.
Abigel:Micsodát?
May:Volt szülői értekezlet?
Patricia:Mit kerestél te a szülői értekezleten?
Lucy:Unatkoztam, és bejöttem a szüleimmel.
Abigel:És mi történt?
Lucy:A harmadik emeleten hallottam egy sikítást.
Abigel:Egy mit?
Patricia:Milyen sikítást?
Lucy:Egy férfi övültését.
Ellie:Most akkor sikítás vagy üvöltés, mert a kettő nem ugyanaz?
Lucy:Üvöltés. Mint aki fájdalmában üvölt.
May:Lehet, hogy a takarítónő volt az. Meglátta, hogy a negyedikesek milyen kupit hagytak a padban, és szörnyethalt.
(May nevetett, Patricia csatlakozott hozzá. Ellie unottan felszólalt)
Ellie:A negyedikesek is a második emeleten vannak. Jó reggelt.
Lucy:Akkor kik vannak a harmadikon?
Ellie:Senkik. A harmadik emeletre szoktak felmenni azok akik kémián kísérleteznek, az a kémia terem, meg szertárak, meg mosdó, meg néhány osztály, amit már millió éve nem használnak. Az iskola krónikájában olvastam, hogy régen volt itt felnőttképézés is. Esti tagozaton.
May:Felnőttképzés?
Ellie:18 év felüliek, akik még nem rendelkeztek érettségivel beiratkozhattak ide és délután tanították őket. Na övék volt a harmadik emelet. Azonban egy idő után egyre kevesebben jelentkeztek és végül nem indítottak 9.osztályt. Amiután kikerültek azok, akik leérettségiztek, abbahagyták az esti felnőttképzést, és az osztályok kihasználatlanok maradtak.
May:Biztos azért nem jöttek, mert ők is sikolyokat hallottak a folyosón. Vagy meglátták a szellemet.
(Ellie a szemeit forgatta)
Ellie:Bla-bla.
Lucy:Milyen szellemet?
Abigel:Ó, ez csak egy urbánus legenda.
Patricia:Vagy valóságos rejtély.
Ellie:Hülyeség. Szellemek nem léteznek. A tudomány a megoldás mindenre.
May:Ma kifejezetten szkeptikus vagy Ellie.
Ellie:Én csak abban hiszek, amit látok.
Patricia:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek.
Ellie:Állok elébe.
Lucy:Én láttam egy nőt a harmadik emelet egyik osztályának ablakából aznap este.
May:Hogy nézett ki?
Lucy:Nagyon szép volt. Hosszú, göndör, barna haja volt. Formás dekoltázsa, az arca is teljesen tiszta volt. Olyan, mint egy tökéletes nő.
May:Ajjajj.
Lucy:Mi az?!
May:Fiona szelleme is így néz ki.
Lucy:Kicsoda micsodája?
Abigel:Nem fontos! Mint mondtam, urbánus legenda. Akárki, akármit mond neked, gondold meg kétszer, hogy mit hiszel el. Ez a hely, máldító.
Lucy:Máldító?
Abigel:Átkozott.
Ellie:Átok, szellemek, nem akarjátok még abbahagyni?
May:Nem!
Ellie:Hát jó! Akkor én visszamegyek! Majd találkozunk az osztályban!
(Ellie felállt, s otthagyta a lányokat)
Abigel:Ilyenkor hagyni kell, had menjen.
(Hirtelen Kate huppan be a lányok közé, ahogy elfoglalja Ellie helyét, majd szikrázó szemekkel néz Lucyra)
Kate:Tényleg láttátok a szellemet?!
May:Hé!
(Patricia elneveti magát, hogy Kate csak úgy beült Ellie helyére. Abigél elfordul, hogy ne is lássa a kis cicababát, miközben az könyökével támasztja fejét, s csillogó szemeivel Lucyra fókuszál)
May:Ne haragudj, de te hozzánk beszélsz?!
Lucy:Milyen szellemet?!
Kate:Hát Fiona szellemét.
Abigel:Ne higyj neki. Az ilyeneknek meg főleg ne.
Kate:Fiona egy lány volt, aki az érettségije napján öngyilkos lett a harmadik emelet folyosóján.
May:Nem igaz az elsőn lett öngyilkos.
Kate:A harmadikon is találtak vérfoltokat.
Abigel:Az egész iskola tele volt Fiona vérével, már megbocsáss.
Kate:Nem igaz.
Lucy:És miért lett öngyilkos?
Kate:Egyesek szerint megszállta valami démon, mások azt mondják, hogy valaki az iskolán belül gyilkolta meg. A legviccesebb, hogy a gyilkosságot követő héten már le is zárták az ügyet. Hopp. Mintha nem is történt volna semmi sem. Fiona legjobb barátnőjét, Ms. Huff-ot nemrég búcsúztatták el, nyugdíjba vonult, de sokak szerint Fiona halála óta, ő sem volt teljesen komplett.
Abigel:Te meg honnét tudsz ilyeneket?
Kate:Csak azért, mert szőke vagyok, és szeretem a csini rucikat, és kiegészítőket, még nem azt jelenti, hogy nem vagyok oda az egyéb izgalmakért.
Abigel:El tudom képzelni, miféle izgalmakért lehetsz te még oda.
(Hirtelen egy károgó hang ordít a lányok felé, néhány paddal arrébb)
Dina:Kate a kurva életbe! Mondtam már, hogy ne beszélj a nyomikkal! Gyere azonnal ide te ribanc!
Kate:Mennem kell.
Abigel:Szólít a méhkirályné.
(Kate elviharzik az asztalnál)
Patricia:Azért eléggé jófej lenne ez a Kate, ha nem azokkal a bunkó csajokkal lógna.
Abigel:Vigyázz mit kívánsz.
May:Ez a Kate elég jó csaj.
(Hirtelen mindenki elhalkul. Patricia elneveti magát)
...
(Ellie belépett az osztályba, majd megpillantott egy félbecsukott papírlapot az asztalán. Odalépett padjához, amely a tanári asztal előtt állt. Felemelte a papírt, majd kinyitotta azt, s amint hangosan felolvasta a papír belsejében találtakat, elállt a lélegzete)
Ellie:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek. Addig meg csak rettegj, mert úgyis el leszel kapva.
(Ellie kitágult pupillákkal, nagy levegőt véve, ijedten körülnézett az osztályban, de nem hallott vagy látott az ég világon semmit sem. Szemügyre vette a papírlap aljában éktelenkedő száj mintát. Azt a száj mintát, amit legkönnyebben úgy lehet papírra vetni, ha valaki a frissen rúzsozott ajkaival csókol meg egy üveget, tükröt, vagy ez esetben egy lapot. Egy csók. Levélben. És egy fenyegetés. Patricia szavaival élve.)
(Ugyanebben a pillanatban Patricia, May, Abigel és Lucy lépnek be az ajtón, s érdekelten fedezik fel, amint Ellie padja előtt merengve áll, majd Patricianak támad)
Ellie:Te csináltad ezt?!
Patricia:Micsodát?!
(Ellie a lány kezébe nyomja a levelet, majd mindannyian odagyűlnek, s együtt olvassák Patriciaval)
Patricia:Mi ez?!
Ellie:A padomon volt. És pont az van a levélben, amit te mondtál az ebédlőben, vagy egy fél órával ezelőtt.
May:Biztos csak valaki szivat.
Abigel:Lehet, hogy Kate volt.
May:Katen pink rúzs volt.
Abigel:Biztos csak valaki szórakozik Ellie. Nem kell komolyan venni. A suli tele van kreténekkel.
Ellie:De honnét tudná valaki, hogy mit mondott Patricia, ha nem közületek csinálta valaki?
Lucy:Valaki hallhatta miről beszélünk.
(Ellie zaklatott volt. Patricia kissé megijedt, hogy letámadták. May nem igazán foglalkozott a dologgal. Abigel elraktározta az eseményt a fejében, a levéllel együtt, de próbálta oldani magában az egészet. Lucyt egészen felcsigázta a dolog.)
...
(A délután folyamán beborult az ég, és eleredt az eső. Kate rohant ki elsőként az iskola kapuján, majd egyik könyvét feje felé tartva az utca végébe sietett, ott egy sötét kocsihoz rohant, s beszállt.)
(Miután letelepedett az anyósülésre. Kis hallgatás után, mintha gyónni készülne, beszélni kezdett. Lassan, halkan.)
Kate:Nem tudom hogy történhetett ez. Annyira szégyellem magam. De nem tudok mit tenni ellene. Egyszerűen emészt ez az egész. De ha nem lehetek veled abba belehalok. Hogy történhetett ez? Hogy szerethettem bele valakibe, akit szinte csak egy hét alatt ismertem meg?
Romeo:Fogalmam sincs. De én is ugyanezt érzem, és olyan vagyok, mint egy buta kis kamasz, aki nem tud parancsolni az érzéseinek. Szerelmes vagyok Kate, és régen éreztem már ilyet.
Kate:Én még soha nem éreztem ilyet.
(Kate beleugrott a férif ölébe, majd hevesen csókolózni kezdtek, miközben az eső, mint ami be akarja töri a szélvédőt, úgy verte az ablakot. Egy lassú, szomorú szám szólt a kocsi rádiójában. Egy lassú, zongorás, szomorú szám. Szorosan egymás karjaiba fonódtak az utasok a járműben, majd Romeo nagy nehezen elválasztotta Kate száját saját ajkaitól, s szapora lélegzetvétele közben, izgatottan felszólalt)
Romeo:A lányom mindjárt kijön az iskolából.
(Kate visszaült az anyósülésre. Hirtelen egy búcsúcsokot nyomott Romeo ajkára, majd kiszállt a kocsiból.)
(A férfi hátradőlt, s egy pillanatig mosolygott, majd nagy levegőt vett, s kifújta azt. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonja, amit elővett nadrágja zsebéből. Még mindig egy kék zakó, és fekete öltöny, valamint egy zöld csíkos nyakkendő volt rajta. Ez az irodai öltözék még sármosabbá tette. Amint kezébe vette mobilkészülékét, néhány gombnyomás után, megnézte azt az üzenetet, amelyet kapott.)
Romeo:Már megint mit akarhat?!
(Morgott Romeo, mikor azt hitte felesége ír neki. De nem így volt. Az SMS egy olyan szöveget tartalmazott, amelyet Romeo nem tudott nem hangosan felolvasni)
Romeo:Mégis mit gondolsz, meddig tarthatod fent ezt a párkapcsolatot, te kis pedofil kurafi?!
(A szám ismeretlen volt. A feladó ismeretlen volt. A szöveg írója ismeretlen volt. Legalábbis Romeo számára.
Ugyanekkor, ugyanez a kocsi, amelyben Romeo ült, a következő pillanatban beállt az iskola elé, hogy felvegyen valakit. Az iskolával szembeni oldalon, amelyet egy főút választott el attól a parktól, amelyben most egy fekete esőkabátos, csuklyás alak ült az egyik padon, s nem zavartatta magát, hogy teljes erőből veri őt az eső, mobiljára pillantott, mely a következő információt mutatta számára: -Az üzenet sikeresen kézbesítve.)
.....