4.rész Vice Versa

Az előző részek tartalmából:
-
Lucy:Most miért vagy ilyen velem?!
Penny:Figyi! Amit most mondok arra bagózz, de ha bárkinek is továbbadod letagadom. Soha a büdös életben nem voltunk barátok. Nekem most tök jól megy. Vannak új csajok, akiket kihasználhatok. Te csak egy játékszer voltál. Csak egy tárgy, amit akkor használhattam, amikor csak akartam.
-
(Ellie belépett az osztályba, majd megpillantott egy félbecsukott papírlapot az asztalán. Felemelte a papírt, majd kinyitotta azt...)
Ellie:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek. Addig meg csak rettegj, mert úgyis el leszel kapva.
-
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából.)
-
Lucy:A harmadik emeleten hallottam egy sikítást.
Patricia:Milyen sikítást?
Lucy:Egy férfi övültését.
-
(A lányok Lucy nélkül érkeztek be a tanterembe, s amint megpillantották a táblát, Ellie majdnem elájult. A táblán piros krétával a következő felhívás állt. Csupa nagy betűkkel: Mostantól jösz egy sikítással Ellie!)
(Hirtelen körülnéztek az osztályban, de meglepődöttségükre nem volt bent senki.)
Ellie:Ez meg mi a fene?!
-
(Lucy zsebében ekkor hirtelen megrezzent a mobilja. Gyorsan előkapta, s a pad alá csúsztatva a készüléket, megpróbálta elolvasni a kapott szöveges üzenetet: Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha előre, jobbra, vagy balra nézel.
----
(May, Abigel, Patricia, Ellie és Lucy ballagtak le a lépcsőn a második emeletről a földszintre, hogy kimenjenek az iskola elé, s hogy valamivel privátabb körülmények között folytassák haditervüket, amelyet már az órák közötti szünetekben is megbeszéltek. Mikor leértek a földszintre, Lucy mellett egy kapucnis, fekete pulcsis diák haladt el aki fejébe húzva csukmáját, zsebre tette kezekkel közlekedett, s aki véletlenül beleütközött, majd Lucy utánaszólt)
Lucy:Jaj, ne haragudj.
(Lucy visszarántotta a fejét a lányokra, s tovább beszélgettek, miközben a csuklyás alak szemeivel követte a lányokat, akik kimentek az ajtón, az épület elé)
Lucy:Szóval, akkor?
May:Hogy lesz?
(Patricia áttelemben hirtelen megpillantja a parkban sétáló Katet és Luit)
Patricia:Hé, az ott nem az a Lui barátod, akiről meséltél?
Ellie:És az meg ott Kate nem?
Lucy:Ez fura. Lui még velem sem állt szóba. Miért pont Kate-tel beszélgetne?
May:Lehet, hogy összeszűrték a levet.
Abigel:Nem hiszem. Az a kettő úgy néz ki, mint két külön világ.
Ellie:Mindegy is. Mit jelenthet az üzenet?
Abigel:Egyszerű. Én jobb oldalon ültem, ti előttünk, Kate meg balra. Legalábbis, ha Lucy szemeivel nézzük.
Ellie:Vagyis?
Abigel:Vagyis mindenkinek vannak mocskos titkai. Gondolom itt közűlünk mindenkinek vannak, és ez az alak előbb utóbb majd úgyis megfenyeget bennünket azokkal. Minden gyilkolós filmben ugyanez az uncsi szitu történik.
Ellie:Nekem nincsenek mocskos titkaim! Tulajdonképpen, én egy nyitott könyv vagyok.
Abigel:Hát ezt jó tudni.
Patricia:Milyen mocskos titkokra gondolhatott?
Ellie:Erre van egy ősi mondás. Minden kérdésre, magadban kell megkeresned a választ.
Abigel:Kezdődik Ellie tanodája. Inkább arra fókuszáljunk, hogy hogy megyünk fel a harmadik emeletre.
Patricia:Én nem megyek fel oda.
Ellie:Én se.
May:Nem.
Abigel:Akkor?
Lucy:Én megyek.
Abigel:Akkor, mi lenne ha, míg én elterelem a portás figyelmét, Patricia az első emelet folyosóját figyeli. Ellie a másodikat. May és Lucy pedig mennek a harmadik emeletre.
May:Én mondtam már, hogy oda én aztán fel nem megyek.
Lucy:Én mindenképp. Be akarok menni abba az osztályba, ahol azt a nőt láttam.
Abigel:Akkor May is marad az első emeleten. Na, ez így jó?
Lucy:Senki nem akar feljönni velem a harmadik emeletre?
(A lányok hirtelen mindannyian rávágják Lucy kérdésére a gyors, és egyenes, félelemmel teli választ)
May:Nem!
Abigel:Nem!
Ellie:Nem!
Patricia:Nem!
...
(Lui és Kate nem sokkal később egy kávézó teraszán ültek. Tányéraikon két-két croissanttal, s miközben narancslevet is rendeltek hozzá, eléggé összemelegedtek, s egész bizalmas dolgok is szóva kerültek.)
Kate:Te is szoktad látni, azt a hajléktalan férfit a parkban ugye?
Lui:Igen.
Kate:Nos, ő az apám.
(Lui meglepődött, de inkább hagyta, hogy Kate folytassa. Kate még most is könnyes szemmel, az egyik csokoládéval töltött francia kiflit majszolta. Üveges tekintettel bámulta a pohár narancslevet a fehér tányérja előtt, amelyen a másik még meg nem kezdett csokiskiflije pihent)
Kate:Amikor anyu beújított egy új pasival. Kidobta apát. Apu lecsúszott. Nagyon lecsúszott. Reménytelenül szerelmes volt anyuba, és minden egyes alkalommal megpróbálta őt visszaszerezni. Bevetett mindent. De semmi sem használt. Anyu már nem szerette viszont.
(Kate belekortyolt a narancslébe. Nagy levegőt vett, majd folytatta)
Kate:Végül aput kirúgták és a számláit sem tudta fizetni, mert külön albérletbe költözött, miután anyu kitette a szűrét. És most itt van. Illetve ott. A parkban. És minden reggel meg kell kerülnöm a parkot, csak hogy ne lássam őt. Annyira rossz érzés.
(Kate szemei újra megteltek könnyekkel)
Lui:Mióta van ez így?
Kate:Néhány éve.
Lui:Nekem is vannak problémáim.
(Lui feltette az asztalra a csuklóját, majd a frissen behegedt vágásokra mutatott rá másik kezével. Kate jobb kezének mutatóujjaival a sebeket kezdte simogatással vizsgálgatni)
Kate:De miért?
Lui:Magányos vagyok. Gyűlölöm ezt az egészet. Az anyám meg az apám heroin függők voltak, és már jó ideje ide-oda dobálgatnak a nevelőszülők. Mindig másnál lakom. De senkinek se kellek. Egyedül érzem magam. Mintha örökké tartana.
Kate:Amíg én itt vagyok többé már nem kell egyedül érezned magad.
(Kate megszorította Lui kezét, s a fiú el sem hitte, ami történik vele. Egy gyönyörű lány, akinek elmondhatta mit érez. Aki elfogadta őt, úgy ahogy van, s aki nyíltan beszélt vele problémáiról. Abban a pillanatban szerelmes lett a lányba. Hisz Kate-nek úgy sincs senkije. Gondolta.)
(Lui rávette Katet, hogy visszasétáljanak a parkba. Az egyik padnál ott ült, az a negyvenes, sapkás, koszos göncökbe bugyolált férfi, aki két éve minden reggel itt ott üldögélt. Aki esténként a bokor aljába rejtette paplanját, s elment koldulni a közeli aluljáróba.
Kate óvatosan lépett le a járdáról, amely átvezetett a parkon, egészen az intézményig. Amikor remegő kézzel közeledett a férfihoz, aki ölbe tett kezekkel gubbasztott a fémpadon, s közben előre-hátra hintázott, Kate ökölbe szorította a kezét, hogy kevésbé látszódjon rajta idegessége. Lui a járdán maradt, hogy távolról figyelje a gyönyörű Kate-t. Kate végül megállt a férfi előtt, aki felhorkant)
Ken:Menjetek innen! Hagyjatok már békén!
Kate:Én vagyok az.
(A férfi az ismerős hangra felkapta a fejét, s kitágult pupillákkal figyelt fel a lányra. Már régóta nem borotválkozott. A sapka, s a bundás göncök amelyeket viselt, foltosak voltak, olajosak, s izzadtság szag verte őket)
Ken:Kate?! Te vagy az?!
(Kate nem tudta megállni, hogy ne sírjon. Könnyek törtek elő szemeiből, majd a férfi felállt, végül Kate és Ken egymást bámulták. A férfi meghatódott. Csillogó szemekkel bámult le lányára. Apja jóval három fejjel magasabb volt Katenél. Kate nem tudott uralkodni magán. Zokogva borult apja karjaiba, aki szintúgy szorosan ölelte át lányát, s szintúgy patakokban hullottak könnyei lánya szőke, copfozott hajára.)
Kate:Annyira hiányzol.
(Kate beledörgölődött a férfi koszos ruháiba, s halkan beszélt a férfihoz)
Ken:Te is hiányzol Kate. Nagyon hiányzol. Nem akarom, hogy így láss.
Kate:Hazaviszlek.
(Az ölelés hirtelen megszakadt, majd mindketten komoly tekintettel beszélgettek tovább, egymással szemben állva)
Ken:Hogyan?!
Kate:Gyere haza velem!
Ken:Nem mehetek! Az anyád megtiltotta, hogy visszamenjek a házba.
Kate:Engem nem érdekel! Nekem te kellessz! Szükségem van rád!
Ken:Jaj Kate. Ez nem így megy.
Kate:De így megy.
(Kate megfogta a férfi kezét, majd magával húzta egész lényét)
Ken:Kate nem mehetek!
(A férfi tiltakozott, mégis követte Katet)
Kate:Csak adj egy esélyt. Majd én mindent elintézek. Ígérem.
Ken:Az anyád úgyis elüldöz, amint meglát.
Kate:Nem fog.
(Amint kisétáltak a füves részről a járdára, szembe találták magukat Luival)
Ken:Te fiam. Ki vagy?
Kate:Ő itt Luigi.
Ken:Luigi? Az udvarlód?
Kate:Nem, ő csak egy barát. Egy nagyon jó barát.
(Kate rámosolygott Luira, majd elindult apjával. Pár lépéssel később visszanézett Luira, aki zsebre tett kezekkel bámulta az aszfaltot)
Kate:Gyere te is!
Lui:Nem akarok zavarni!
Kate:Ne csináld már! Nem zavarsz! Muszáj látnod a sárkány anyámat.
(Lui elmosolyodott, de nem indult meg magától, ezért Kate visszalépegetett hozzá, kézen fogta, majd odarohant apjához, akit a másik kezével szorított, s így vonszolta maga után a két férfit a járdán.
Hirtelen megcsörrent Lui telefonja a farzsebében. Lui felszólalt.)
Lui:Bocsánat.
(Lui előkapta csőnadrágjából a telefont, majd rápillantott a kijelzőre. Egy új szöveges üzenet. Egy ismeretlen feladótól. Amint olvasni kezdte, elakadt a lélegzete: Te kis emós buzi! Még egy ilyen és megtaposlak! )
Kate:Mi az?!
(Nézett Kate a megdöbbent Luira)
Lui:Semmi.
(Lui eltette a mobilját, mintha mi sem történt volna, majd mindannyian elbandukoltak)
...
(A lányok elfoglalták a pozíciójukat. Abigel különböző kérdésekkel foglalta le a portásnőt aki eközben egy hatalmas szendvicset majszolt. Patricia és May az első emeleten sétálgattak, s közben beszélgettek. Ellie a második emeletet figyelte, s eközben Lucy már a harmadik emelt lépcsősora előtt állt és Ellie-től búcsúzkodott mintha a háborúba menne)
Ellie:Ha valami történik sikíts.
Lucy:És akkor majd felrohansz értem, hogy megments?
Ellie:Soha. Még időben el akarok menekülni mielőtt leérne ide az az izé.
Lucy:Azt hittem te nem hiszel az ilyen dolgokban.
Ellie:Nem is.
Lucy:Akkor?
Ellie:Tudod mit? Felmegyek veled a harmadik emeletre, hogy bebizonyítsam, hogy létezik kézzel fogható magyarázat arra amit akkor láttál és, vagy illetve hallottál.
(Lucy a lépcsősor tetejére mutat)
Lucy:Csak utánad.
(Ellie rendületlenül, s büszkén emel fejet majd elkezd felsétálni a lépcsőn, Lucy pedig követő őt egy lépcsőfokkal mögötte. A lányok pillanatokon belül felértek a harmadik emeletre. Körülnéztek. Egy sötét, kivilágítatlan folyosó. Üres és elhagyatott. A folyosóról különböző ajtók nyíltak, de a vége teljesen sötét volt. Mintha a végében lenne mégegy sötét, a jelenlegi folyosónál is nagyobb alagút. Mintha ezen folyosó vége maga a végtelenség lenne. Lucy a folyosó végébe mutatott, egyenesen egy kinyílt osztályterem ajtajára.)
Lucy:Onnan jöttek a hangok amikor ezelőtt itt voltam.
Ellie:És benéztél az osztályba?
Lucy:Nem! Halálra rémültem.
Ellie:Most nincs ott senki.
Lucy:Remélhetőleg.
(Ellie és Lucy szorosan egymás mellé szegődve vánszorogtak végig a folyosón míg végül elértek a legvégére. Az utolsó terem ajtaja előtt megállva már beláttak az osztályba, de csak azt, s semmi érdemlegeset nem pillantottak meg. Lucy volt az aki mostmár bátrabb lett tudván, hogy a közelben nincs semmi és senki. Ő lépett be előszőr a terembe, azután Ellie tette meg ugyenezen lépéseket. Amit a lányok láttak egyáltalán nem volt sem misztikus, sem pedig utópisztikus. Egy régi osztályterem tele székekkel, padokkal úgy elrendezve mintha még mindig használnák őket. Mintha még mindig tanítanának ebben az osztályban. A zöld tábla melletti faliújság tele volt tűzdelve különböző újságcikkekkel. A terem végében sorakozó üveges, lakatra zárt szekrények különböző térképeket, újságokat, nyomtatványokat és papírokat tartalmaztak. Az ablakok zárva.)
Lucy:Nem úgy néz ki, mintha bárki is itt kísértene.
Ellie:Ez egy ugyanolyan osztály, mint a többi. Nem lehet, hogy rosszul emlékszel?
Lucy:Nem! Ez volt az az osztály! Biztos vagyok benne. Annyira még nem őrültem meg.
(Ellie ekkor újra elővette szarkazmussal teli mókás arculatát)
Ellie:Ebben én nem lennék olyan biztos.
(Lucy mit sem hallva a faliújsághoz lépett miközben Ellie hátrasétált a szekrényekhez. Amint Lucy a kiplakátolt fekete-fehér újságcikkeket nézte a szeme sarkából egy árnyat látott elsuhanni az ajtó előtt. Odakapta a fejét majd hangosan felszólalt)
Lucy:Te is láttad ezt?
(Ellie a kívülről, a szekrények tartalmát böngészte szemeivel, de hirtelen hátrakapta fejét amint meghallotta Lucy hangját)
Ellie:Micsodát?
Lucy:Valaki itt mászkált az előbb.
Ellie:Micsoda?!
Lucy:Láttam egy árnyat.
(Ekkor hirtelen mindketten egy árnyra kapták el szemeiket, de nem látták teljesen azt amint elhaladt az ajtó előtt, mert veszekedésük jobban lekötötte őket)
Lucy:Te is láttad?
(Ellie sejtelmes pillantásokat vetett az ajtóra majd közelebb lépett)
Ellie:Van ott valaki? Patricia te vagy az?!
Lucy:Miért pont Patricia lenne az?
Ellie:Mert Patricia az aki imád ijesztegetni.
(Ebben a pillanatban az ajtó hirtelen teljes erőből bevágódik, s a nagy puffanó hang hallatára a lányokban egy pillanatig megfagy a vér, s egész testük beleremeg a durranásba. Lucy az ajtóhoz rohan, s megpróbálja kinyitni azt, de nem képes rá)
Lucy:Beragadt.
Ellie:Micsoda?!
(Ellie is odarohan, hogy segítsen Lucy-nak, de ketten sem mennek semmire)
Ellie:Hát ez remek, most bezártál ide minket!
Lucy:Micsoda?! Magától csapódott be!
Ellie:A huzat miatt.
Lucy:A huzat miatt mi?! Nincsenek is nyitva az ablakok!
(Ugyanebben a pillanatban a terem négy ablakai kicsapódtak, függönyeik oldalra tolódtak, s hatalmas szélvihar kerekedett az osztályban. Az üveges szekrény lakatjai lerepültek a zárukról majd a szekrények ajtajai szinte kirobbantak a helyükről úgy tárulkoztak ki a lányok előtt. Az ablakok ki-be kezdtek csukódni, s a szélviharban a szekrényből kiszálló és a faliújságról leszakított papírok és az újságcikkek forgószélként keringtek a teremben. Ellie-t annyira megcsapta a hirtelen beáramló szél, hogy lerepült a szemüvege. Lucy hunyorított, s kezeit maga elé helyezve próbált védekezni a hirtelen kerekedett szélvihar ellen.)
Ellie:Ah! A szemüvegem! A nélkül nem látok semmit!
(Ellie ki-be csukta, törölgette szemeit, de csak csak a teljes homályt látta. A lány térderogyott, s a padlón kúszva próbált kezeivel tapogatózni remélve, hogy pont rányúl szemüvegére. Lucy megpróbált az ablak felé vánszorogni, hogy becsukja legalább az egyiket, de a szél túl erős volt, ezért csak apró lépésekben tudott haladni az ablak felé. Miközben erőlködött egy újságcikket fújt védekező karjai közé a szél amire hirtelen pillantást vetett majd ugyanezen pillantása meg is állt a papíroson. A fülszöveget kezdte el halkan olvasni. Szavai elvesztek a szélben)
Lucy:Fekete mágia és démonidézés. Rejtélyes betegség szedi áldozatait az iskolában. Iskolai újság.
(A szél hirtelen kikapja Lucy kezéből a cikket aki ijedtében utánanyúl, de már túl késő. A szél belekeverte a többi közé amelyeket jobbra-balra hajigált a teremben. Lucy elmélyült gondolataiban, s a következő pillanatban a szélvihar mérséklődni kezdett, s egyik pillanatról a másikra megállt.)
Ellie:Meg vagy!
(Ellie feltette szemüvegét majd felállt. Amit látott csak Lucy ijedt arckifejezése volt aki a terem közepén állt, s egy újságpapírokkal teliszórt terem. Ellie zsebében megcsörrent a telefon. Azonnal kikapta mobilját nadrágjából, s már válaszolt is a hívásra)
Ellie:Hallo?
Abigel:Nem akarok vészmadár lenni, de valaki felfele igyekszik.
Ellie:Kicsoda?
Abigel:Fogalmam sincs. Most ment el a porta előtt, de nem láttam az arcát, mert kucsmás pulcsit viselt.
Ellie:Rendben.
(Ellie kinyomta mobilját, zsebrevágta azt majd vészjóslóan szólt Lucy-hoz)
Ellie:Mennünk kell. Valaki jön felelé.
Lucy:Ide?
Ellie:Ki tudja, de jobb ha megyünk!
Lucy:De be vagunk zárva! Hogy megyünk ki?!
(Ekkor az ajtó hirtelen kattan egyet, s kinyílik. A lányok pedig tátott szájjal figyelik azt. Lucy ujjával az ajtóra mutat)
Lucy:Ez meg hogy...?
Ellie:Engem nem érdekel. Gyerünk!
(Ellie fogta magát, s kirohant az osztályból. Lucy követte, de az ajtóban még visszanézett utoljára a mostmár romosnak tűnő osztályba, aztán ő is elrohant.)
--------------------