4.rész Vice Versa

Az előző részek tartalmából:
-
Lucy:Most miért vagy ilyen velem?!
Penny:Figyi! Amit most mondok arra bagózz, de ha bárkinek is továbbadod letagadom. Soha a büdös életben nem voltunk barátok. Nekem most tök jól megy. Vannak új csajok, akiket kihasználhatok. Te csak egy játékszer voltál. Csak egy tárgy, amit akkor használhattam, amikor csak akartam.
-
(Ellie belépett az osztályba, majd megpillantott egy félbecsukott papírlapot az asztalán. Felemelte a papírt, majd kinyitotta azt...)
Ellie:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek. Addig meg csak rettegj, mert úgyis el leszel kapva.
-
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából.)
-
Lucy:A harmadik emeleten hallottam egy sikítást.
Patricia:Milyen sikítást?
Lucy:Egy férfi övültését.
-
(A lányok Lucy nélkül érkeztek be a tanterembe, s amint megpillantották a táblát, Ellie majdnem elájult. A táblán piros krétával a következő felhívás állt. Csupa nagy betűkkel: Mostantól jösz egy sikítással Ellie!)
(Hirtelen körülnéztek az osztályban, de meglepődöttségükre nem volt bent senki.)
Ellie:Ez meg mi a fene?!
-
(Lucy zsebében ekkor hirtelen megrezzent a mobilja. Gyorsan előkapta, s a pad alá csúsztatva a készüléket, megpróbálta elolvasni a kapott szöveges üzenetet: Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha előre, jobbra, vagy balra nézel.
----
(May, Abigel, Patricia, Ellie és Lucy ballagtak le a lépcsőn a második emeletről a földszintre, hogy kimenjenek az iskola elé, s hogy valamivel privátabb körülmények között folytassák haditervüket, amelyet már az órák közötti szünetekben is megbeszéltek. Mikor leértek a földszintre, Lucy mellett egy kapucnis, fekete pulcsis diák haladt el aki fejébe húzva csukmáját, zsebre tette kezekkel közlekedett, s aki véletlenül beleütközött, majd Lucy utánaszólt)
Lucy:Jaj, ne haragudj.
(Lucy visszarántotta a fejét a lányokra, s tovább beszélgettek, miközben a csuklyás alak szemeivel követte a lányokat, akik kimentek az ajtón, az épület elé)
Lucy:Szóval, akkor?
May:Hogy lesz?
(Patricia áttelemben hirtelen megpillantja a parkban sétáló Katet és Luit)
Patricia:Hé, az ott nem az a Lui barátod, akiről meséltél?
Ellie:És az meg ott Kate nem?
Lucy:Ez fura. Lui még velem sem állt szóba. Miért pont Kate-tel beszélgetne?
May:Lehet, hogy összeszűrték a levet.
Abigel:Nem hiszem. Az a kettő úgy néz ki, mint két külön világ.
Ellie:Mindegy is. Mit jelenthet az üzenet?
Abigel:Egyszerű. Én jobb oldalon ültem, ti előttünk, Kate meg balra. Legalábbis, ha Lucy szemeivel nézzük.
Ellie:Vagyis?
Abigel:Vagyis mindenkinek vannak mocskos titkai. Gondolom itt közűlünk mindenkinek vannak, és ez az alak előbb utóbb majd úgyis megfenyeget bennünket azokkal. Minden gyilkolós filmben ugyanez az uncsi szitu történik.
Ellie:Nekem nincsenek mocskos titkaim! Tulajdonképpen, én egy nyitott könyv vagyok.
Abigel:Hát ezt jó tudni.
Patricia:Milyen mocskos titkokra gondolhatott?
Ellie:Erre van egy ősi mondás. Minden kérdésre, magadban kell megkeresned a választ.
Abigel:Kezdődik Ellie tanodája. Inkább arra fókuszáljunk, hogy hogy megyünk fel a harmadik emeletre.
Patricia:Én nem megyek fel oda.
Ellie:Én se.
May:Nem.
Abigel:Akkor?
Lucy:Én megyek.
Abigel:Akkor, mi lenne ha, míg én elterelem a portás figyelmét, Patricia az első emelet folyosóját figyeli. Ellie a másodikat. May és Lucy pedig mennek a harmadik emeletre.
May:Én mondtam már, hogy oda én aztán fel nem megyek.
Lucy:Én mindenképp. Be akarok menni abba az osztályba, ahol azt a nőt láttam.
Abigel:Akkor May is marad az első emeleten. Na, ez így jó?
Lucy:Senki nem akar feljönni velem a harmadik emeletre?
(A lányok hirtelen mindannyian rávágják Lucy kérdésére a gyors, és egyenes, félelemmel teli választ)
May:Nem!
Abigel:Nem!
Ellie:Nem!
Patricia:Nem!
...
(Lui és Kate nem sokkal később egy kávézó teraszán ültek. Tányéraikon két-két croissanttal, s miközben narancslevet is rendeltek hozzá, eléggé összemelegedtek, s egész bizalmas dolgok is szóva kerültek.)
Kate:Te is szoktad látni, azt a hajléktalan férfit a parkban ugye?
Lui:Igen.
Kate:Nos, ő az apám.
(Lui meglepődött, de inkább hagyta, hogy Kate folytassa. Kate még most is könnyes szemmel, az egyik csokoládéval töltött francia kiflit majszolta. Üveges tekintettel bámulta a pohár narancslevet a fehér tányérja előtt, amelyen a másik még meg nem kezdett csokiskiflije pihent)
Kate:Amikor anyu beújított egy új pasival. Kidobta apát. Apu lecsúszott. Nagyon lecsúszott. Reménytelenül szerelmes volt anyuba, és minden egyes alkalommal megpróbálta őt visszaszerezni. Bevetett mindent. De semmi sem használt. Anyu már nem szerette viszont.
(Kate belekortyolt a narancslébe. Nagy levegőt vett, majd folytatta)
Kate:Végül aput kirúgták és a számláit sem tudta fizetni, mert külön albérletbe költözött, miután anyu kitette a szűrét. És most itt van. Illetve ott. A parkban. És minden reggel meg kell kerülnöm a parkot, csak hogy ne lássam őt. Annyira rossz érzés.
(Kate szemei újra megteltek könnyekkel)
Lui:Mióta van ez így?
Kate:Néhány éve.
Lui:Nekem is vannak problémáim.
(Lui feltette az asztalra a csuklóját, majd a frissen behegedt vágásokra mutatott rá másik kezével. Kate jobb kezének mutatóujjaival a sebeket kezdte simogatással vizsgálgatni)
Kate:De miért?
Lui:Magányos vagyok. Gyűlölöm ezt az egészet. Az anyám meg az apám heroin függők voltak, és már jó ideje ide-oda dobálgatnak a nevelőszülők. Mindig másnál lakom. De senkinek se kellek. Egyedül érzem magam. Mintha örökké tartana.
Kate:Amíg én itt vagyok többé már nem kell egyedül érezned magad.
(Kate megszorította Lui kezét, s a fiú el sem hitte, ami történik vele. Egy gyönyörű lány, akinek elmondhatta mit érez. Aki elfogadta őt, úgy ahogy van, s aki nyíltan beszélt vele problémáiról. Abban a pillanatban szerelmes lett a lányba. Hisz Kate-nek úgy sincs senkije. Gondolta.)
(Lui rávette Katet, hogy visszasétáljanak a parkba. Az egyik padnál ott ült, az a negyvenes, sapkás, koszos göncökbe bugyolált férfi, aki két éve minden reggel itt ott üldögélt. Aki esténként a bokor aljába rejtette paplanját, s elment koldulni a közeli aluljáróba.
Kate óvatosan lépett le a járdáról, amely átvezetett a parkon, egészen az intézményig. Amikor remegő kézzel közeledett a férfihoz, aki ölbe tett kezekkel gubbasztott a fémpadon, s közben előre-hátra hintázott, Kate ökölbe szorította a kezét, hogy kevésbé látszódjon rajta idegessége. Lui a járdán maradt, hogy távolról figyelje a gyönyörű Kate-t. Kate végül megállt a férfi előtt, aki felhorkant)
Ken:Menjetek innen! Hagyjatok már békén!
Kate:Én vagyok az.
(A férfi az ismerős hangra felkapta a fejét, s kitágult pupillákkal figyelt fel a lányra. Már régóta nem borotválkozott. A sapka, s a bundás göncök amelyeket viselt, foltosak voltak, olajosak, s izzadtság szag verte őket)
Ken:Kate?! Te vagy az?!
(Kate nem tudta megállni, hogy ne sírjon. Könnyek törtek elő szemeiből, majd a férfi felállt, végül Kate és Ken egymást bámulták. A férfi meghatódott. Csillogó szemekkel bámult le lányára. Apja jóval három fejjel magasabb volt Katenél. Kate nem tudott uralkodni magán. Zokogva borult apja karjaiba, aki szintúgy szorosan ölelte át lányát, s szintúgy patakokban hullottak könnyei lánya szőke, copfozott hajára.)
Kate:Annyira hiányzol.
(Kate beledörgölődött a férfi koszos ruháiba, s halkan beszélt a férfihoz)
Ken:Te is hiányzol Kate. Nagyon hiányzol. Nem akarom, hogy így láss.
Kate:Hazaviszlek.
(Az ölelés hirtelen megszakadt, majd mindketten komoly tekintettel beszélgettek tovább, egymással szemben állva)
Ken:Hogyan?!
Kate:Gyere haza velem!
Ken:Nem mehetek! Az anyád megtiltotta, hogy visszamenjek a házba.
Kate:Engem nem érdekel! Nekem te kellessz! Szükségem van rád!
Ken:Jaj Kate. Ez nem így megy.
Kate:De így megy.
(Kate megfogta a férfi kezét, majd magával húzta egész lényét)
Ken:Kate nem mehetek!
(A férfi tiltakozott, mégis követte Katet)
Kate:Csak adj egy esélyt. Majd én mindent elintézek. Ígérem.
Ken:Az anyád úgyis elüldöz, amint meglát.
Kate:Nem fog.
(Amint kisétáltak a füves részről a járdára, szembe találták magukat Luival)
Ken:Te fiam. Ki vagy?
Kate:Ő itt Luigi.
Ken:Luigi? Az udvarlód?
Kate:Nem, ő csak egy barát. Egy nagyon jó barát.
(Kate rámosolygott Luira, majd elindult apjával. Pár lépéssel később visszanézett Luira, aki zsebre tett kezekkel bámulta az aszfaltot)
Kate:Gyere te is!
Lui:Nem akarok zavarni!
Kate:Ne csináld már! Nem zavarsz! Muszáj látnod a sárkány anyámat.
(Lui elmosolyodott, de nem indult meg magától, ezért Kate visszalépegetett hozzá, kézen fogta, majd odarohant apjához, akit a másik kezével szorított, s így vonszolta maga után a két férfit a járdán.
Hirtelen megcsörrent Lui telefonja a farzsebében. Lui felszólalt.)
Lui:Bocsánat.
(Lui előkapta csőnadrágjából a telefont, majd rápillantott a kijelzőre. Egy új szöveges üzenet. Egy ismeretlen feladótól. Amint olvasni kezdte, elakadt a lélegzete: Te kis emós buzi! Még egy ilyen és megtaposlak! )
Kate:Mi az?!
(Nézett Kate a megdöbbent Luira)
Lui:Semmi.
(Lui eltette a mobilját, mintha mi sem történt volna, majd mindannyian elbandukoltak)
...
(A lányok elfoglalták a pozíciójukat. Abigel különböző kérdésekkel foglalta le a portásnőt aki eközben egy hatalmas szendvicset majszolt. Patricia és May az első emeleten sétálgattak, s közben beszélgettek. Ellie a második emeletet figyelte, s eközben Lucy már a harmadik emelt lépcsősora előtt állt és Ellie-től búcsúzkodott mintha a háborúba menne)
Ellie:Ha valami történik sikíts.
Lucy:És akkor majd felrohansz értem, hogy megments?
Ellie:Soha. Még időben el akarok menekülni mielőtt leérne ide az az izé.
Lucy:Azt hittem te nem hiszel az ilyen dolgokban.
Ellie:Nem is.
Lucy:Akkor?
Ellie:Tudod mit? Felmegyek veled a harmadik emeletre, hogy bebizonyítsam, hogy létezik kézzel fogható magyarázat arra amit akkor láttál és, vagy illetve hallottál.
(Lucy a lépcsősor tetejére mutat)
Lucy:Csak utánad.
(Ellie rendületlenül, s büszkén emel fejet majd elkezd felsétálni a lépcsőn, Lucy pedig követő őt egy lépcsőfokkal mögötte. A lányok pillanatokon belül felértek a harmadik emeletre. Körülnéztek. Egy sötét, kivilágítatlan folyosó. Üres és elhagyatott. A folyosóról különböző ajtók nyíltak, de a vége teljesen sötét volt. Mintha a végében lenne mégegy sötét, a jelenlegi folyosónál is nagyobb alagút. Mintha ezen folyosó vége maga a végtelenség lenne. Lucy a folyosó végébe mutatott, egyenesen egy kinyílt osztályterem ajtajára.)
Lucy:Onnan jöttek a hangok amikor ezelőtt itt voltam.
Ellie:És benéztél az osztályba?
Lucy:Nem! Halálra rémültem.
Ellie:Most nincs ott senki.
Lucy:Remélhetőleg.
(Ellie és Lucy szorosan egymás mellé szegődve vánszorogtak végig a folyosón míg végül elértek a legvégére. Az utolsó terem ajtaja előtt megállva már beláttak az osztályba, de csak azt, s semmi érdemlegeset nem pillantottak meg. Lucy volt az aki mostmár bátrabb lett tudván, hogy a közelben nincs semmi és senki. Ő lépett be előszőr a terembe, azután Ellie tette meg ugyenezen lépéseket. Amit a lányok láttak egyáltalán nem volt sem misztikus, sem pedig utópisztikus. Egy régi osztályterem tele székekkel, padokkal úgy elrendezve mintha még mindig használnák őket. Mintha még mindig tanítanának ebben az osztályban. A zöld tábla melletti faliújság tele volt tűzdelve különböző újságcikkekkel. A terem végében sorakozó üveges, lakatra zárt szekrények különböző térképeket, újságokat, nyomtatványokat és papírokat tartalmaztak. Az ablakok zárva.)
Lucy:Nem úgy néz ki, mintha bárki is itt kísértene.
Ellie:Ez egy ugyanolyan osztály, mint a többi. Nem lehet, hogy rosszul emlékszel?
Lucy:Nem! Ez volt az az osztály! Biztos vagyok benne. Annyira még nem őrültem meg.
(Ellie ekkor újra elővette szarkazmussal teli mókás arculatát)
Ellie:Ebben én nem lennék olyan biztos.
(Lucy mit sem hallva a faliújsághoz lépett miközben Ellie hátrasétált a szekrényekhez. Amint Lucy a kiplakátolt fekete-fehér újságcikkeket nézte a szeme sarkából egy árnyat látott elsuhanni az ajtó előtt. Odakapta a fejét majd hangosan felszólalt)
Lucy:Te is láttad ezt?
(Ellie a kívülről, a szekrények tartalmát böngészte szemeivel, de hirtelen hátrakapta fejét amint meghallotta Lucy hangját)
Ellie:Micsodát?
Lucy:Valaki itt mászkált az előbb.
Ellie:Micsoda?!
Lucy:Láttam egy árnyat.
(Ekkor hirtelen mindketten egy árnyra kapták el szemeiket, de nem látták teljesen azt amint elhaladt az ajtó előtt, mert veszekedésük jobban lekötötte őket)
Lucy:Te is láttad?
(Ellie sejtelmes pillantásokat vetett az ajtóra majd közelebb lépett)
Ellie:Van ott valaki? Patricia te vagy az?!
Lucy:Miért pont Patricia lenne az?
Ellie:Mert Patricia az aki imád ijesztegetni.
(Ebben a pillanatban az ajtó hirtelen teljes erőből bevágódik, s a nagy puffanó hang hallatára a lányokban egy pillanatig megfagy a vér, s egész testük beleremeg a durranásba. Lucy az ajtóhoz rohan, s megpróbálja kinyitni azt, de nem képes rá)
Lucy:Beragadt.
Ellie:Micsoda?!
(Ellie is odarohan, hogy segítsen Lucy-nak, de ketten sem mennek semmire)
Ellie:Hát ez remek, most bezártál ide minket!
Lucy:Micsoda?! Magától csapódott be!
Ellie:A huzat miatt.
Lucy:A huzat miatt mi?! Nincsenek is nyitva az ablakok!
(Ugyanebben a pillanatban a terem négy ablakai kicsapódtak, függönyeik oldalra tolódtak, s hatalmas szélvihar kerekedett az osztályban. Az üveges szekrény lakatjai lerepültek a zárukról majd a szekrények ajtajai szinte kirobbantak a helyükről úgy tárulkoztak ki a lányok előtt. Az ablakok ki-be kezdtek csukódni, s a szélviharban a szekrényből kiszálló és a faliújságról leszakított papírok és az újságcikkek forgószélként keringtek a teremben. Ellie-t annyira megcsapta a hirtelen beáramló szél, hogy lerepült a szemüvege. Lucy hunyorított, s kezeit maga elé helyezve próbált védekezni a hirtelen kerekedett szélvihar ellen.)
Ellie:Ah! A szemüvegem! A nélkül nem látok semmit!
(Ellie ki-be csukta, törölgette szemeit, de csak csak a teljes homályt látta. A lány térderogyott, s a padlón kúszva próbált kezeivel tapogatózni remélve, hogy pont rányúl szemüvegére. Lucy megpróbált az ablak felé vánszorogni, hogy becsukja legalább az egyiket, de a szél túl erős volt, ezért csak apró lépésekben tudott haladni az ablak felé. Miközben erőlködött egy újságcikket fújt védekező karjai közé a szél amire hirtelen pillantást vetett majd ugyanezen pillantása meg is állt a papíroson. A fülszöveget kezdte el halkan olvasni. Szavai elvesztek a szélben)
Lucy:Fekete mágia és démonidézés. Rejtélyes betegség szedi áldozatait az iskolában. Iskolai újság.
(A szél hirtelen kikapja Lucy kezéből a cikket aki ijedtében utánanyúl, de már túl késő. A szél belekeverte a többi közé amelyeket jobbra-balra hajigált a teremben. Lucy elmélyült gondolataiban, s a következő pillanatban a szélvihar mérséklődni kezdett, s egyik pillanatról a másikra megállt.)
Ellie:Meg vagy!
(Ellie feltette szemüvegét majd felállt. Amit látott csak Lucy ijedt arckifejezése volt aki a terem közepén állt, s egy újságpapírokkal teliszórt terem. Ellie zsebében megcsörrent a telefon. Azonnal kikapta mobilját nadrágjából, s már válaszolt is a hívásra)
Ellie:Hallo?
Abigel:Nem akarok vészmadár lenni, de valaki felfele igyekszik.
Ellie:Kicsoda?
Abigel:Fogalmam sincs. Most ment el a porta előtt, de nem láttam az arcát, mert kucsmás pulcsit viselt.
Ellie:Rendben.
(Ellie kinyomta mobilját, zsebrevágta azt majd vészjóslóan szólt Lucy-hoz)
Ellie:Mennünk kell. Valaki jön felelé.
Lucy:Ide?
Ellie:Ki tudja, de jobb ha megyünk!
Lucy:De be vagunk zárva! Hogy megyünk ki?!
(Ekkor az ajtó hirtelen kattan egyet, s kinyílik. A lányok pedig tátott szájjal figyelik azt. Lucy ujjával az ajtóra mutat)
Lucy:Ez meg hogy...?
Ellie:Engem nem érdekel. Gyerünk!
(Ellie fogta magát, s kirohant az osztályból. Lucy követte, de az ajtóban még visszanézett utoljára a mostmár romosnak tűnő osztályba, aztán ő is elrohant.)
--------------------

3.rész - Rosszat ne halljak

Az előző részek tartalmából:
-
(Andrew tanárúr rápillantott egy vaskos könyvre a lányok padjának szélén. Felvette azt, elolvasta a címet, majd megszólalt.)
Andrew:Maeve Binchy, Esti Iskola?
Andrew:Az van ide írva az elejére, hogy szenvedélyes titkok, elkendőzött bűnök.
Esther:Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha erről a helyről beszélünk.
(A tanárúr és a lány tekintete szikrátszórva találkoztak.)
-
Penny:Úgyis osztálytársak leszünk. A jóbarátok mindig egy osztályba kerülnek.
Lucy:Remélem.
-
Lucy:Látom elég jól elvagy az új barátnőiddel.
Penny:És mi közöd van hozzá?!
Lucy:Most miért vagy ilyen velem?!
Penny:Figyi! Amit most mondok arra bagózz, de ha bárkinek is tovább adod letagadom. Soha a büdös életben nem voltunk barátok. Nekem most tök jól megy. Vannak új csajok, akiket kihasználhatok. Te csak egy játékszer voltál. Csak egy tárgy, amit akkor használhattam, amikor csak akartam.
-
(Ellie belépett az osztályba, majd megpillantott egy félbecsukott papírlapot az asztalán. Felemelte a papírt, majd kinyitotta azt...)
Ellie:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek. Addig meg csak rettegj, mert úgyis el leszel kapva.
-
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából.)
-
Kate:Nem tudom hogy történhetett ez. Annyira szégyellem magam.
(Kate beleugrott a Rómeo ölébe, aki a kormány mögött ült, majd hevesen csókolózni kezdtek, miközben az eső, mint ami be akarja törni a szélvédőt, úgy verte az ablakot.
-----
(A fekete kocsi, amely tegnap tanítási után, az őszi esőben az iskola épület utcájának végében pihent, újra oda telepedett le ezen a reggelen. Kate és Romeo beszélgettek benne. Mindketten kissé feszültek voltak.)
Romeo:Most mit tegyünk?
(Kate megfogja Romeo hatalmas, izmos tenyerét. Eközben Kate és Romeo egymással szemben fordulva beszélgetnek a jármű első ülésein)
Kate:Biztos csak valaki szórakozott.
Romeo:Ez a valaki tud rólunk. Egész éjjel nem aludtam. Azon járt az eszem, hogy a feleségem-e az, vagy a lányom... Vagy ki tudja. És az utolsó a legfélelmetesebb. Hogy valaki tudja, hogy együtt vagyunk.
Kate:Majd megoldjuk.
Romeo:De hogyan?!
Kate:Nem zárnak börtönbe, ha kitudódik. Én is akarom.
Romeo:Tudom.
(Kate rápillantott rózsaszínű vékony pántú, s termetű karórájára, amely 7:30-at mutatott.)
Kate:Mennem kell. Hamarosan becsengetnek.
(Romeo aggódva a műszerfalat nézte, majd Kate az ölébe ugrott, s átölelte őt. A férfi pedig viszonozta az ölelést. A lány Romeo tarkóját cirógatta miközben beleszagolt szenvedélyes illatot árasztó zakójába. Isteni érzés volt)
Kate:Majd együtt megoldjuk. Most mennem kell.
Romeo:Rendben.
(Forró csókot váltottak, majd Kate visszaült az anyósülésre, onnan hátranyúlt a hátsó ülésre hátitáskájáért, ölébe csapta azt, majd kiszállt a kocsiból)
...
(Ugyanebben a pillanatban Patricia, May, Ellie és Lucy épp a buszról szálltak le, ami csak öt percre volt távolabb az iskolától, s miközben a járdán sétáltak, beszélgettek)
Patricia:Ma mindenki vigyázzon, ugyanis a fejem bármelyik pillanatban szétrobbanhat és beteríthet bárkit, aki a közelemben van. Piszkosul fáj a fejem.
Ellie:Korán reggel? Ez nem normális.
Patricia:Nekem mondod?! Egész éjjel nem aludtam. Mindig volt egy olyan hátborzongató érzésem, mintha valaki figyelne.
May:Lehet, hogy Fiona szelleme hazáig kísért téged.
Ellie:Már megint a szellemek?! Esküszöm, ha mégegyszer meghallom a szellem szót, sikítok.
May:Szellem.
(Ellie szemeit forgatta. Patricia elmosolyodott, miközben halántékát masszírozta ujjaival)
Patricia:Na, akkor jösz egy sikítással Ellie.
(Ellie nem válaszolt. Hirtelen egy fekete kocsi haladt el mellettük, majd Lucy felszólalt, amint megpillantotta a jármű vezetőjét)
Lucy:Apu meg mit csinál erre?
(Patricia visszanézett a kocsi után)
Patricia:Apukád?!
Lucy:Ő ült abban a sötét kocsiban.
May:Erre járt és nem hozott el téged?!
(Lucy nem válaszolt. Tovább gondolkozott azon, vajon mi dolga lehetett az apjának errefelé ilyenkor. Amikor reggel, a szokásosnál korábban is elment, azt mondta munkába igyekszik. De az nem lehet, hisz a cég, ahol dolgozik vagy negyven percre van az iskolától. Végül Patricia törte meg Lucy némaságát)
Patricia:Van bátyád?
Lucy:Nincs.
Patricia:Hál' istennek. Az enyém mostantól nem csak otthon boldogít majd.
Ellie:Ezt hogy érted?
Patricia:Átiratkozott a mi sulinkba.
May:Igen?!
Patricia:Ja. Azt mondta, hogy ahol kezdett ott az egész osztály tele van kreténekkel, meg ilyenek. Már az első nap kék foltokkal jött haza, és a csuklója is véres volt. Gondolom verekedett.
Ellie:Hogy néz ki?
Patricia:Magas. Izmos. Sármos. Egy igazi műmájer. Alig tudja lekoptatni a csajokat. A vicces, hogy még sose volt neki. Apu mindig azzal cikizi, hogy buzi.
(May nagy levegőt vett, majd a földet bámulta. Ellienek hirtelen kitágultak a pupillái, mivel elképedt, hogy egy édesapa, hogy képes bármi bántót is mondani a saját gyerekére. Büszke volt arra, hogy az ő családjában nincs ilyen rivalizálás.)
Patricia:Bár, ahogy egyik nap a vacsoránál mondta, elege van a mai nyávogós, sminkelős, divatfüggő cicababákból.
Ellie:Akkor ebbe a suliba hiába jött át.
(A lányok ekkor az iskola előtti útra értek. Az épülethez vezető zebrán körülnézve átszaladtak, majd néhány lépéssel később már a nagy ajtót nyomták befelé, hogy bejussanak az épületbe. Amint a folyosóra értek, tovább beszélgettek)
Ellie:Még mindig fáj a fejed?
Patricia:Most, hogy bejöttünk a suliba még elviselhetetlenebb.
May:Elviselhetetlen?! Törivel kezdünk. Na az az elviselhetetlen.
Ellie:Méghozzá duplával. Imádom a régi kultúrákat. Kíváncsi vagyok a tananyagra.
(Hirtelen Kate bukkant fel a semmiből, s elragadta Lucyt. A lányok észre sem vették, hogy Lucy hiányzik, annyira belemerültek Ellie unalmas mondókájába a tanulásról, és a történelemről.)
Kate:Szia!
Lucy:Ö, valami baj van?!
Kate:Nem, dehogy. Csak arra gondoltam, mi lenne, ha délután te meg én, mondjuk elmennénk shoppingolni a plázába. Na mit szólsz?
Lucy:Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
(Kate elmosolyodott, Lucy akadozott hangon kiadott válaszától)
Kate:Ugyan miért nem?
Lucy:Nem szoktam vásárolni a plázában. Max könyveket, ha épp megjelenik valami új.
Kate:Akkor...
Lucy:Előszőr is, miért akarsz velem lógni?
(Lucy maga elé helyezte kezeit)
Lucy:Aha. Te és a barátnőid át akartok verni engem, hogy megszégyenítsetek az egész osztály előtt, igaz?
(Kate elborzadva nézett)
Kate:Nem. Dehogy.
(Lucy nem szólt egy szót sem. Faképnél hagyta Kate-t, aki kissé caslódottan dőlt a folyosón a falnak, az elutasítástól)
(A lányok Lucy nélkül érkeztek be a tanterembe, s amint megpillantották a táblát, Ellie majdnem elájult. A táblán piros krétával a következő felhívás állt. Csupa nagy betűkkel: Mostantól jösz egy sikítással Ellie!)
(Hirtelen körülnéztek az osztályban, de meglepődöttségükre nem volt bent senki.)
Ellie:Ez meg mi a fene?!
(Ellie mérgében megragadta a táblatartón virító zöld szivacsot, majd letörölte a táblán lévő szöveget)
Patricia:Húha, Ellie. Valaki nagyon beléd van esve.
Ellie:Mégis ki?! Egy pszichopata?! Előszőr a levél, most meg ez..
(Ellie dühös volt, ijedt, s ugyanakkor elképedve állt a tábla előtt. Amint végignézte a krétatartó dobozkát, amely a táblatartón hevert, megütötte a szemét, hogy nincs benne piros kréta.)
Ellie:Vajon ki a fene írhatta ezt ide?
Patricia:És hol vannak a többiek?
May:És hol van Abigel? Azt mondta, hogy korán ideér, mivel ma az anyja hozza be.
Ellie:Lucy hol van?
(Patricia kikukkantott az ajtón, s hirtelen egy tucat ismeretlen diákot pillantott meg, akik felé közeledtek)
Patricia:Kint nincs. De szerintem mi rossz helyre jöttünk.
(Eközben a hatalmasnak tűnő, egyeneset az osztályba bevágzátó tizenegyedikesek toporzékolva taszították a táblának a lányokat, majd egy magas, rövid, felzselézett barna hajú, izmos, zakós srác, csillogó barna szemekkel nézett Patriciára, majd gyengéden megszólalt)
Bryan:Ti a mi osztályunkban lesztek, mivel a tiétekben jó a projektor, a miénkben meg elromlott. Legalábbis ezt mondta Ms. Gizelle.
(Patricia unottan felszólalt)
Patricia:Srácok! Ő itt a bátyám Bryan. Bryan. Ők a srácok.
Bryan:Hát srácokhoz képest elég csinosak.
(Bryan elmosolyodott, megvillantotta tökéletesen fehér fogsorát, majd hátrasétált, s leült egy vele azonos testalkatú srác mellé, az utolsó előtti padba, pont az ablak mellé, amelyről kiláthatott az utcára)
Ellie:Te jó ég.
(Ellie fénylő szempárral követte Bryant, s még akkor is nézte, amikor Patricia kézenfogta, hogy kivezesse az osztályból őt)
...
(A folyosón, az emeletre menvén, tovább beszélgettek)
Ellie:Nem is mondtad, hogy ilyen helyes a bátyád.
Patricia:Mert nem az. Inkább idegesítő.
May:Jó pasi.
Ellie:Amikor azt mondtad, hogy most kezdett, azt hittem, hogy ő is kilencedikes.
Patricia:Nem. A kilencet és a tizet az egyik művészeti gimiben végezte el, onnan átment a Szent Patrikba, de ott csak pár napig bírta, és onnan jött ide.
Ellie:Tetszetős.
(Patricia a szemeit forgatta, majd mikor felértek a második emeltre, jobbra fordulva azonnal beléptek az első osztályba, s megpillantották Lucyt, aki Abigel mellett ült, s leghátul foglalt nekik néhány helyet.)
(Ellie összezavarodottan nézett Patricia-ra)
Ellie:Honnét tudtad, hogy ez a tizenegyedikesek osztálya?
May:Ja tényleg.?
(Patricia rejtélyesen hallgatott, majd elhelyezkedtek Lucy és Abigel mellett. Patricia ült kettővel eléjük, egyes egyedül, arra hivatkozván, hogy még mindig iszonyatosan hasogat a feje, és most nem bírna ki egy fecsegő padtársat, de valójában nem akart válaszolni arra kérdésre, hogy miért is ismeri ki magát olyan jól a második emeleten.)
(Ellie dühösen fordult hátra Lucy-hoz és Abigélhez)
Ellie:Ti honnan tudtátok, hogy ide kell jönni?
Abigel:A portásnő mondta.
Lucy:Nekem Kate.
Ellie:Kate?! Úgy eltűntél, észre sem vettünk.
Lucy:Kate elrángatott.
Abigel:Mit akart tőled?
(Eközben a folyosón Kate és Dina veszekedtek. Dina mellett még ott állt Alexandra, a másik cicababa, akit csak Lexinek becéztek, és persze Aurora. A három lány teljesen ugyanúgy nézett ki. Rajtuk kívűl, csak Kate változott. Elég sokat)
Dina:Figyi Kétike. Mostanában elég sokat lógsz a nyomikkal. Tudod, hogy ez társadalmilag lehúz minket a klotyón, ugye?
Kate:Te meg miről beszélsz?
(Eközben nyávogva felszólalt az egyik klón)
Lexi:Dina azt akarja mondani, hogy ejtve vagy.
Kate:Micsoda?!
Aurora:Ja.
Dina:Meghasad a szívem. De drágám, sajnos ki kell hogy rúgjunk a csapatból. Nem egendhetünk meg magunkban még egy ilyen stílusdefektet, amelyet te akasztottál ránk az utóbbi időben, mert tudod ... ez így eléggé... hogy is mondjam?! Tré!
Kate:De...
(Még mielőtt Kate bármit is mondhatott volna, Dina közbevágott)
Dina:Ne! Egy szót se többet! Ezennel vége van Kate!
Lexi:Le vagy ejtve.
Aurora:Na pá nyomi!
(Alexandra, Aurora és Dina egymásba kapaszkodva, nevetgélve sétálnak be az osztályba, eközben Kate teljesen megalázván, leengedett vállakkal sétál utánuk, persze megvárván, hogy azok még jóval előtte beérjenek a terembe)
(Mikor Kate egy hátsó padban foglal helyet, épp Lucy és a lányok asztala mellett, azok rá sem rántanak, hogy vajon Kate miért nem ült jobb oldalra, előre, ahol most a nagyszájú cicababák, Lexi, Dina és Aurora ülnek. Valami sokkal fontosabbról beszélgettek)
Abigel:És ki írta fel?
Ellie:Hát ez itt a kérdés.
(Lucy eközben a füzetébe firkálgató Kate-t nézte, s mélyen gondolkozott. Előttük May és Patricia susogtak egymással bizalmasan)
Ellie:Először a levél, most meg ez. Mi lesz a következő?
Abigél:Cöh. Tuti, hogy Dina, meg a lökött barátnői vannak a dolog mögött.
(Ebben a pillanatban egy vékony, alacsony, hosszú barna hajú, krémkosztümöt viselő nő lépett be a terembe. Arca csak úgy ragyogott. A negyvenes évei elején járt. Vajszínű ünnepi szoknyában volt, amely rásimult formás lábaira, melyre barna harisnyát húzott. Gyorsan topogott fekete nagysarkújában a tanári asztal elé. A teremben hirtelen csend lett. Öléből azonnal letette a naplót és a könyveket az asztalra, majd kinyitotta a naplót, elővett egy tollat az asztal szélén álló konzervtartóból eszkábált tolltartóból, amely a tizenegyedikesek osztálytolltartója volt. Legalábbis ennek nevezték, majd határozott hangnemben felszólalt)
Mrs. Kelly: Az előző héten nem volt történelem óránk, igaz?
-Nem.
(Szólalt fel az osztály)
Mrs. Kelly: Akkor bemutatkoznék. Én Mrs. Kelly vagyok, és én fogom tanítani a történelmet.
(A tanárnő megvonta a vállát, majd türelmetlenségét takarva, mosolyogva folytatta)
Mrs. Kelly: Ki a hetes?
(Az osztály hallgatott)
(Mrs. Kelly az első padban ülő, hosszú, fekete hajú Jenny-re mutatott, aki folyton copfban hordta a haját és imádott kötött pulóvereket hordani.)
Mrs. Kelly:Jelentenél, kérlek? Ha még nem döntöttétek el ki a hetes. Mondjuk a naplóban benne kéne már lennie.
(Mrs. Kelly átfutotta a naplót, majd visszapörgetett oda, ahova a hiányzókat kellett beírnia)
Mrs. Kelly:Na mindegy.
(Mrs. Kelly a már mellette álló alacsony Jenny Montigez-re nézett.)
Jenny:Tanárnőnek tisztelettel jelentem, hogy az osztály létszáma 27, hiányzik Margareta Fay.
(Jenny-nek épp padtársa hiányzott aznap. Ezért is tudta pontosan a nevet)
Mrs. Kelly: Ó igen, Margareta Fay mától már nem ide jár. Kiiratkozott.
Jenny:Az meg hogy lehet? Imádott ide járni.
Mrs. Kelly:Ülj le kérlek!
(Mrs. Kelly rejtélyesen szólította fel Jenny-t, eközben Lucy gyorsan körbenézett, s felszólalt)
Lucy:Lui is hiányzik.
(Mrs. Kelly felnézett a naplótól, amelybe ebben a pillanatban épp állva firkálgatott)
Mrs. Kelly:Milyen Lui?
Lucy:A vezetéknevét nem tudom, de azt igen, hogy Luinak hívják.
(Mrs. Kelly végpörgette a naplót, majd egy szempillantás alatt rácsapott az egyik oldalra)
Mrs. Kelly:Luigi Bay?
Lucy:Ő lehet az.
Mrs. Kelly:Van Luigi Bay jelen az osztályban?
(Mivel nem érkezett válasz, ezért a tanárnő beírta őt is a hiányzók közé. A lányok hátul összesúgtak)
Lucy:Vajon hol lehet?
Abigel:Jó kérdés.
(Lucy zsebében ekkor hirtelen megrezzent a mobilja. Gyorsan előkapta, s a pad alá csúsztatva a készüléket, megpróbálta elolvasni a kapott szöveges üzenetet, amiben a következő állt: Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha előre, jobbra, vagy balra nézel. A feladó ismeretlen volt. Lucy azonnal odatartotta a telefont Abigelnek, aki elképedve olvasta el az üzenetet, majd mikor felnézett Mrs. Kelly állt mellette, aki kezét nyújtva arra késztette őt, hogy átadja a mobilját. Mrs. Kelly később eltette azt a tanári asztal fiókjába.)
...
(Az iskola után Kate az épülettel szemközt elhelyezkedő parkon sétált át, miközben a közelben Dinat, Lexit és Aurorat látta, amint egy szakadt öltözetű férfi kis csomagját dobálgatják egymás között, s a férfi dühöngve próbálja elvenni a lányoktól minden holmiját. Dina, Lexi és Aurora szokása volt, hogy hajléktalanokkal játszottak, s tették még nyomorúságosabbá életüket. Imádták kínozni az embereket. Egy pillanatra Kate megállt, s nem is értette, miért is akar ehhez a csapathoz csatlakozni. Majd eszébe jutott, hogy talán a korlátlan hatalom, és cselekvés az amit megengedhetne magának, ha továbbra is azokkal a szörnyű csajokkal lógni. Amint a férfi arcára pillantott, elszomorodott, s mintha elpattant volna benne valami, elrohant, s a közeli fa tövébe letérdelve sírt, sírt, s csak sírt. Erőteljesen zokogott a park egyik elhagyatott sarkában. Szerencséje volt, hogy ez a nagy park tele volt fákkal és bokrokkal, így könnyedén el tudott rejtőzni. Amint térdepelve, fejét egy hatalmas tölgyfának döntötte, s combjával a fa egyik a földből kiálló vastag gyökeréhez támaszkodott, hirtelen egy kéz fogta meg a vállát, s egy lágy, selymes férfi hang szólalt meg mögötte)
Lui:Mi a baj?
Kate:Minden.
Lui:Konkrétan?
(Kate megfordult, s meglepődöttem vette észre Luit. Szemei kisírtak voltak, s arcán is végigfolyt a szemfesték. Kate szégyellte magát. Még soha senki sem látta így. Lui letérdelt elé. Csőnadrágot viselt. Fekete haja lenyalt volt, s a szemébe vasalt. Friss sebek díszelegtek a csuklóján.)
Lui:Mi a baj?
(Miközben Kate gyónni kezdett a számára idegen Luinak, egy fekete csuklyás alak figyelte őket az iskola egyik ablakából. A gondnok szobája az első emeleti folyosó végén volt, s tökéletes rálátást biztosított a parkra. Az alak leült egy asztalhoz, amelyen egy laptop volt, s ahhoz hozzá volt kötve egy mobilkészülék. A számítógép képernyőjén egy program ablaka jelent meg, amely arra szolgált, hogy használójának a mobilszáma nélkül sikerüljön kézbesíteni más készülékekre különböző üzeneteket. Lecsukta a laptopot, majd a latop melletti telefonra koncentrált. Lucy telefonja volt az. Kimásolta a kapott, s a küldött üzeneteket. Másolatot csinált a telefonykönyvből is, majd kikapcsolta, s szétszedte azt. Ezek után, egy mikrobombát építve a telefonba, amelyet beprogramozott, lezárta a készüléket, majd zsebre vágta azt. Dolga végeztével kiment a szobából)
...

2.rész - Első óra

Az előző rész tartalmából:
-
(Andrew tanárúr rápillantott egy vaskos könyvre a lányok padjának szélén. Felvette azt, elolvasta a címet, majd megszólalt.)
Andrew:Maeve Binchy, Esti Iskola?
Esther:Ühüm. Nagyon szórakoztató regény.
Andrew:Az van ide írva az elejére, hogy szenvedélyes titkok, elkendőzött bűnök.
(Andrew elnevette magát)
Andrew:Milyen nevetséges.
Esther:Szerintem nem. Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha erről a helyről beszélünk.
-
Penny:Úgyis osztálytársak leszünk. A jóbarátok mindig egy osztályba kerülnek.
Lucy:Remélem.
Ulga:Ti külön-külön osztályban vagytok.
Penny:Micsoda?!
-
Lucy:Amúgy Lucy vagyok.
Lui:Lui.
Lucy:Segítsek?!
(Lucy előrehajolt, de miközben Lui felszedegette tanszereit, nem válaszolt. Amint az egyik könyvéért nyúlt a srác, ami egy kicsit távolabb esett a többitől, pulóvere felcsúszott, s Lucy jobban megvizsgálta a jobb keze csuklóját. Öt vágás.)
-
Kate:Helóka új csaj.
Lucy:Itt mindenki új.
(Hirtelen a Lui előtt ülő csaj is hátrafordult, majd rámordult Katere)
Dina:Ne beszélgess már a nyomikkal!
-
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából.)
-
(Romeo ököllel rávágott a gépre, ami azonnal kiadta az italt, viszont az erőtől az szinte kirepült az automatávól. Amint Kate a földre hajolt, hogy fevegye, a férfi ugyanerre készült, csupa önzetlen udvariasságból. Kate és Romeo keze egyszerre értek össze.)
Kate:Köszönöm.
Romeo:Bármikor.
-
(Lucy a szél ellen küzdött mikor a zebrán szaladt át, hogy végre átérjen az út másik oldalára, amelynek kezdetétől márcsak néhány lépés volt az iskola bejárata. Az iskolának nem volt előudvara, vagy kerítése. Az hosszú, hatalmas épület közvetlenül egy járda előtt helyezkedett el, az pedig a főút előtt. A hatalmas zöld fa alapú bejárati ajtó közelében a járda előtt, egy hosszú biciklitároló állt. Igazából csak olyan vasrudaknak nevezhető támasztók, melyek megtartották a biciklit, ha az első kereküket beléjük tolták. Elég ócska szerkezet volt.
Lucy amint átért az iskola oldalára, egész testi erejével benyomta a nagy ajtót, majd belépett a folyosóra, ahol a portásnők nevetgéltek, megpillantotta Penny-t, amint az épp megpillantja őt, és megpróbál elmenekülni előle. Nem sikerült neki, ugyanis Lucy odarohant hozzá, hogy leszólítsa)
Lucy:Szia.
Penny:Öö, hello.
Lucy:Hol voltál?
Penny:Én itt voltam. Mindjárt kezdődik a suli.
(A folyosón eközben diákok suhannak el mellettük, könyveikkel a kezükben)
Lucy:Nem. Úgy értem, hol voltál egész héten?!
Penny:Nem értelek.
Lucy:Hívtalak. Kerestelek. Voltam nálatok, és anyukád elküldött, hogy "jáj,jáj Penny tanul, most nem ér rá, úgyhogy hagyd békén". Soha nem kaptam még ennyire lekezelő választ anyukádtól.
Penny:Ja hát igen. Ez egy hosszú történet.
Lucy:Hallgatlak.
Penny:Nézd. Sajnálom, de annyira sok a tanulni való.
Lucy:Aha, na persze. Tegnap, amikor a könyvesboltban jártam, láttalak a plázában az új barátnőiddel.
Penny:Hogyan?!
Lucy:Pont úgy!
Penny:Sajnálom, de nem tudom miről beszélsz.
Lucy:Látom elég jól elvagy az új barátnőiddel.
Penny:És mi közöd van hozzá?!
Lucy:Most miért vagy ilyen velem?!
(Penny megfontoltan körülnéz, majd közelebb lép Lucyhoz)
(Halkabban kezd beszélni)
Penny:Figyi! Amit most mondok arra bagózz, de ha bárkinek is továbbadod letagadom. Soha a büdös életben nem voltunk barátok. Nekem most tök jól megy. Vannak új csajok, akiket kihasználhatok. Te csak egy játékszer voltál. Csak egy tárgy, amit akkor használhattam, amikor csak akartam.
Lucy:Hogy micsoda?! De, általánosban mindig együtt lógtunk, és idén nyáron is...
(Penny közbevág. Tekintete sötétebbé válik)
Penny:Csak azért kellettél, mert nem volt kivel lógnom. Nem érdekelsz. Soha nem is érdekeltél. Már vannak új barátnőim, akiket imádok. Legalábbis addig amíg azt teszik, amit én mondok. És hidd el, nagyon jól tudom őket rángatni. Csak néhány kedves szó, és ugranak, mint medve a mézesmadzagra.
(Lucy elszörnyedve néz barátnőjére. Csalódottság tükröződik szemeiből)
Lucy:Te egész idáig, csak kihasználtál?
(Penny a homlokára csap. Szarkazmussal telve válaszol)
Penny:Igen! Te jó ég, csak le esett. Nőlj már fel! Ez a való élet! Nyalnod kell, ha feljebb akarsz kerülni. És én nem akarok ottragadni, ahol most vagy.
Lucy:Ezt nem hiszem el!
Penny:Pedig el kéne.
(Penny hátatfordít majd elindul a folyosón, eközben egy pillanatra visszafordul az utolsó szó jogával élve)
Penny:Ja, és ne keress többet.
(Lucy elhagyatottan állt tovább a folyosón, mikor Penny nagyképűen, seggét rázva, diadalmasan folytatta útját az emeletre)
...
(Lucy, néhány pillanattal totális lelki megsemmisülése után, bebaktatott az osztályba, majd mikor leült a helyére, észre sem vette, hogy Lui aznap hiányzik mellőle. Kate persze azonnal hátrafordult.)
Kate:Na mi a helyzet kiscsaj?!
(Dina rámordul Katere. Tiszta Deja Vu)
Dina:Mondtam már, hogy ne beszélgess a nyomikkal!
Kate:Mér' ki vagy te az anyám?!
Dina:Barna az orrod!
Kate:Neked meg hájas a segged!
Dina:Haa?!
(Dina meglepődve reagált, majd popsiját kezdte el fogdosni, ez után combjának formáját ellenőrizte kezeivel, s miközben egyre jobban veszekedett Kate és Dina bekapcsolódott az előttük ülő két plázamacska is, s négyen folytatták a tényfeltevéseket, erőszakos hangnemmel, és durva nyelvezettel körítve. Ugyanakkor Lucy nem hitte el, hogy legjobb barátnője, gyerekkora óta csak azért tartotta, hogy kihasználja. Úgy érezte magát, mint egy szemetesláda. Nem foglalkozott Dináékkal, csak meredt előre, a semmibe.)
-Lucy.
(Valaki mintha az osztály elejéből az ő nevét mondta volna. Lehet, hogy csak hallucinált, de tekintetével kereste azt aki esetleg az első padokból róla beszélne. Nem látott senkit sem, aki épp hátrafordulva ránézne)
...
(Később az ebédlőben Lucy tányérján egy tál spagettivel és rajta egy kis mártással keresett egy üres asztalt, de miközben elhaladt az egyik mellett, valaki rászólt)
-Lucy!
-Lucy, ugye, Lucy?!
(Lucy megállt, majd a mellette lévő asztaltársaságra meredt)
Abigel:Lucy, így van ugye, Lucy?
(Egy rövid, barna hajú, vékony, fekete, kapucnis pulcsiban ülő lány szólt hozzá. Kicsit úgy nézett ki, mintha fiú lenne, de bársonyos hangja tette őt megkülönböztethetővé)
(Lucy kissé megszeppenve válaszolt.)
Lucy:Ö-ö, igen.
Abigel:Nem ülsz le közénk?
(Az asztalnál Abigélen kívül még hárman ültek.)
Lucy:Nem akarok zavarni.
(Egy vörös hajú topot viselő, vékony lány szólt fel az asztaltól. Ez volt az eredeti hajszíne. Nagyon élénk vörös volt. Tökéletesen egyenes, sima és a lány bársonyos válláig ért.)
May:Ha zavarnál, akkor nem kérnénk meg, hogy ülj ide.
(Lucy erőltetett mosolyt görbít szájával, majd közelebb lép az asztalhoz. Abigél átül egy másik székre, így Lucy Abigél és May közé szorítja be magát.)
Abigél:Na szóval. Én Abigél vagyok, melletted ő Mái, itt előttem, ez itt Ellie...
(Egy rövid göndör, copfba fojtott barna hajú lány köszönt barátságosan, mégis kissé távolságtartó modorral)
Ellie:Heló!
Abigel:...és Ellie mellett pedig Patricia.
(Patricia hosszú göndör szőke haja, beleillett abba a képbe, amelyet Lucy tegnap este látott a harmadik emeleten. Hasonlított arra a nőre.
Patrica megmutatván gyönyörű fogsorát, barátságosan mosolygott Lucyra, sőt még kezet is nyújtott neki.
(Miután Lucy kezetrázott Patriciaval, barátságosan felemelte mutatóujját, majd megpróbált rámutatni a lányokra, s közben sorolni neveiket, hátha jól jegyezte meg.)
Lucy:Szóval akkor, Abigél.
Abigel:Aha.
Lucy:Méj.
May:Mái, mindenki Méj-t mond, mint a májust angolul, de ez Mái.
Lucy:Értem.
Abigél:Allergiás ám a nevére.
May:Ez nem igaz.
Lucy:Patrisa.
Patricia:Ühüm.
Lucy:És Eli.
Ellie:Így van.
(Nézett ki Ellie fekete keretű szemüvege mögül, miközben szendvicsét majszolta)
May:Te ülsz amellett a fura srác mellett, nem?
Lucy:Aham, Lui.
Abigél:Lui, szexi név.
May:Inkább hátborzongató. Az a srác nem százas.
Ellie:Ugyan már. Szerintem csak keresi önmagát, nem tudhatod, milyen egy ember, amíg át nem éled azokat a dolgokat, amelyeket ő élt át.
May:Na már megint igen bölcs vagy.
(Ellie lesütötte a szemét. Meg sem hallotta May csípkelődését. Ellie az az igazi stréber, könyvmoly típus volt. Tele életbölcseletekkel. És mocskos titkokkal. Mondjuk, ezek közül a lányok közül, ki nem?!)
Lucy:Azért egy kicsit aggódom. Remélem nem történt vele semmi baj. Főleg, az után, amit az ezelőtt heti szülői értekezlet alatt hallottam.
Abigel:Micsodát?
May:Volt szülői értekezlet?
Patricia:Mit kerestél te a szülői értekezleten?
Lucy:Unatkoztam, és bejöttem a szüleimmel.
Abigel:És mi történt?
Lucy:A harmadik emeleten hallottam egy sikítást.
Abigel:Egy mit?
Patricia:Milyen sikítást?
Lucy:Egy férfi övültését.
Ellie:Most akkor sikítás vagy üvöltés, mert a kettő nem ugyanaz?
Lucy:Üvöltés. Mint aki fájdalmában üvölt.
May:Lehet, hogy a takarítónő volt az. Meglátta, hogy a negyedikesek milyen kupit hagytak a padban, és szörnyethalt.
(May nevetett, Patricia csatlakozott hozzá. Ellie unottan felszólalt)
Ellie:A negyedikesek is a második emeleten vannak. Jó reggelt.
Lucy:Akkor kik vannak a harmadikon?
Ellie:Senkik. A harmadik emeletre szoktak felmenni azok akik kémián kísérleteznek, az a kémia terem, meg szertárak, meg mosdó, meg néhány osztály, amit már millió éve nem használnak. Az iskola krónikájában olvastam, hogy régen volt itt felnőttképézés is. Esti tagozaton.
May:Felnőttképzés?
Ellie:18 év felüliek, akik még nem rendelkeztek érettségivel beiratkozhattak ide és délután tanították őket. Na övék volt a harmadik emelet. Azonban egy idő után egyre kevesebben jelentkeztek és végül nem indítottak 9.osztályt. Amiután kikerültek azok, akik leérettségiztek, abbahagyták az esti felnőttképzést, és az osztályok kihasználatlanok maradtak.
May:Biztos azért nem jöttek, mert ők is sikolyokat hallottak a folyosón. Vagy meglátták a szellemet.
(Ellie a szemeit forgatta)
Ellie:Bla-bla.
Lucy:Milyen szellemet?
Abigel:Ó, ez csak egy urbánus legenda.
Patricia:Vagy valóságos rejtély.
Ellie:Hülyeség. Szellemek nem léteznek. A tudomány a megoldás mindenre.
May:Ma kifejezetten szkeptikus vagy Ellie.
Ellie:Én csak abban hiszek, amit látok.
Patricia:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek.
Ellie:Állok elébe.
Lucy:Én láttam egy nőt a harmadik emelet egyik osztályának ablakából aznap este.
May:Hogy nézett ki?
Lucy:Nagyon szép volt. Hosszú, göndör, barna haja volt. Formás dekoltázsa, az arca is teljesen tiszta volt. Olyan, mint egy tökéletes nő.
May:Ajjajj.
Lucy:Mi az?!
May:Fiona szelleme is így néz ki.
Lucy:Kicsoda micsodája?
Abigel:Nem fontos! Mint mondtam, urbánus legenda. Akárki, akármit mond neked, gondold meg kétszer, hogy mit hiszel el. Ez a hely, máldító.
Lucy:Máldító?
Abigel:Átkozott.
Ellie:Átok, szellemek, nem akarjátok még abbahagyni?
May:Nem!
Ellie:Hát jó! Akkor én visszamegyek! Majd találkozunk az osztályban!
(Ellie felállt, s otthagyta a lányokat)
Abigel:Ilyenkor hagyni kell, had menjen.
(Hirtelen Kate huppan be a lányok közé, ahogy elfoglalja Ellie helyét, majd szikrázó szemekkel néz Lucyra)
Kate:Tényleg láttátok a szellemet?!
May:Hé!
(Patricia elneveti magát, hogy Kate csak úgy beült Ellie helyére. Abigél elfordul, hogy ne is lássa a kis cicababát, miközben az könyökével támasztja fejét, s csillogó szemeivel Lucyra fókuszál)
May:Ne haragudj, de te hozzánk beszélsz?!
Lucy:Milyen szellemet?!
Kate:Hát Fiona szellemét.
Abigel:Ne higyj neki. Az ilyeneknek meg főleg ne.
Kate:Fiona egy lány volt, aki az érettségije napján öngyilkos lett a harmadik emelet folyosóján.
May:Nem igaz az elsőn lett öngyilkos.
Kate:A harmadikon is találtak vérfoltokat.
Abigel:Az egész iskola tele volt Fiona vérével, már megbocsáss.
Kate:Nem igaz.
Lucy:És miért lett öngyilkos?
Kate:Egyesek szerint megszállta valami démon, mások azt mondják, hogy valaki az iskolán belül gyilkolta meg. A legviccesebb, hogy a gyilkosságot követő héten már le is zárták az ügyet. Hopp. Mintha nem is történt volna semmi sem. Fiona legjobb barátnőjét, Ms. Huff-ot nemrég búcsúztatták el, nyugdíjba vonult, de sokak szerint Fiona halála óta, ő sem volt teljesen komplett.
Abigel:Te meg honnét tudsz ilyeneket?
Kate:Csak azért, mert szőke vagyok, és szeretem a csini rucikat, és kiegészítőket, még nem azt jelenti, hogy nem vagyok oda az egyéb izgalmakért.
Abigel:El tudom képzelni, miféle izgalmakért lehetsz te még oda.
(Hirtelen egy károgó hang ordít a lányok felé, néhány paddal arrébb)
Dina:Kate a kurva életbe! Mondtam már, hogy ne beszélj a nyomikkal! Gyere azonnal ide te ribanc!
Kate:Mennem kell.
Abigel:Szólít a méhkirályné.
(Kate elviharzik az asztalnál)
Patricia:Azért eléggé jófej lenne ez a Kate, ha nem azokkal a bunkó csajokkal lógna.
Abigel:Vigyázz mit kívánsz.
May:Ez a Kate elég jó csaj.
(Hirtelen mindenki elhalkul. Patricia elneveti magát)
...
(Ellie belépett az osztályba, majd megpillantott egy félbecsukott papírlapot az asztalán. Odalépett padjához, amely a tanári asztal előtt állt. Felemelte a papírt, majd kinyitotta azt, s amint hangosan felolvasta a papír belsejében találtakat, elállt a lélegzete)
Ellie:Ismered a mondást Ellie! A hitetlenek megbűnhődnek. Addig meg csak rettegj, mert úgyis el leszel kapva.
(Ellie kitágult pupillákkal, nagy levegőt véve, ijedten körülnézett az osztályban, de nem hallott vagy látott az ég világon semmit sem. Szemügyre vette a papírlap aljában éktelenkedő száj mintát. Azt a száj mintát, amit legkönnyebben úgy lehet papírra vetni, ha valaki a frissen rúzsozott ajkaival csókol meg egy üveget, tükröt, vagy ez esetben egy lapot. Egy csók. Levélben. És egy fenyegetés. Patricia szavaival élve.)
(Ugyanebben a pillanatban Patricia, May, Abigel és Lucy lépnek be az ajtón, s érdekelten fedezik fel, amint Ellie padja előtt merengve áll, majd Patricianak támad)
Ellie:Te csináltad ezt?!
Patricia:Micsodát?!
(Ellie a lány kezébe nyomja a levelet, majd mindannyian odagyűlnek, s együtt olvassák Patriciaval)
Patricia:Mi ez?!
Ellie:A padomon volt. És pont az van a levélben, amit te mondtál az ebédlőben, vagy egy fél órával ezelőtt.
May:Biztos csak valaki szivat.
Abigel:Lehet, hogy Kate volt.
May:Katen pink rúzs volt.
Abigel:Biztos csak valaki szórakozik Ellie. Nem kell komolyan venni. A suli tele van kreténekkel.
Ellie:De honnét tudná valaki, hogy mit mondott Patricia, ha nem közületek csinálta valaki?
Lucy:Valaki hallhatta miről beszélünk.
(Ellie zaklatott volt. Patricia kissé megijedt, hogy letámadták. May nem igazán foglalkozott a dologgal. Abigel elraktározta az eseményt a fejében, a levéllel együtt, de próbálta oldani magában az egészet. Lucyt egészen felcsigázta a dolog.)
...
(A délután folyamán beborult az ég, és eleredt az eső. Kate rohant ki elsőként az iskola kapuján, majd egyik könyvét feje felé tartva az utca végébe sietett, ott egy sötét kocsihoz rohant, s beszállt.)
(Miután letelepedett az anyósülésre. Kis hallgatás után, mintha gyónni készülne, beszélni kezdett. Lassan, halkan.)
Kate:Nem tudom hogy történhetett ez. Annyira szégyellem magam. De nem tudok mit tenni ellene. Egyszerűen emészt ez az egész. De ha nem lehetek veled abba belehalok. Hogy történhetett ez? Hogy szerethettem bele valakibe, akit szinte csak egy hét alatt ismertem meg?
Romeo:Fogalmam sincs. De én is ugyanezt érzem, és olyan vagyok, mint egy buta kis kamasz, aki nem tud parancsolni az érzéseinek. Szerelmes vagyok Kate, és régen éreztem már ilyet.
Kate:Én még soha nem éreztem ilyet.
(Kate beleugrott a férif ölébe, majd hevesen csókolózni kezdtek, miközben az eső, mint ami be akarja töri a szélvédőt, úgy verte az ablakot. Egy lassú, szomorú szám szólt a kocsi rádiójában. Egy lassú, zongorás, szomorú szám. Szorosan egymás karjaiba fonódtak az utasok a járműben, majd Romeo nagy nehezen elválasztotta Kate száját saját ajkaitól, s szapora lélegzetvétele közben, izgatottan felszólalt)
Romeo:A lányom mindjárt kijön az iskolából.
(Kate visszaült az anyósülésre. Hirtelen egy búcsúcsokot nyomott Romeo ajkára, majd kiszállt a kocsiból.)
(A férfi hátradőlt, s egy pillanatig mosolygott, majd nagy levegőt vett, s kifújta azt. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonja, amit elővett nadrágja zsebéből. Még mindig egy kék zakó, és fekete öltöny, valamint egy zöld csíkos nyakkendő volt rajta. Ez az irodai öltözék még sármosabbá tette. Amint kezébe vette mobilkészülékét, néhány gombnyomás után, megnézte azt az üzenetet, amelyet kapott.)
Romeo:Már megint mit akarhat?!
(Morgott Romeo, mikor azt hitte felesége ír neki. De nem így volt. Az SMS egy olyan szöveget tartalmazott, amelyet Romeo nem tudott nem hangosan felolvasni)
Romeo:Mégis mit gondolsz, meddig tarthatod fent ezt a párkapcsolatot, te kis pedofil kurafi?!
(A szám ismeretlen volt. A feladó ismeretlen volt. A szöveg írója ismeretlen volt. Legalábbis Romeo számára.
Ugyanekkor, ugyanez a kocsi, amelyben Romeo ült, a következő pillanatban beállt az iskola elé, hogy felvegyen valakit. Az iskolával szembeni oldalon, amelyet egy főút választott el attól a parktól, amelyben most egy fekete esőkabátos, csuklyás alak ült az egyik padon, s nem zavartatta magát, hogy teljes erőből veri őt az eső, mobiljára pillantott, mely a következő információt mutatta számára: -Az üzenet sikeresen kézbesítve.)
.....

1.rész - Pilot

Egy hússzú barna hajú lány ül a leghátsó iskolapadban. Miközben a kopott padon tölti meg füzetét különböző egyeletekkel, amelyeket az alacsony, ősz hajú, mogorva tekintetű matektanár firkál a fekete táblára. Ahogy az ablak előtt ülő lány haját néha szemébe fújja a szél, úgy próbálja minél stabilabban füle mögé fésülni tincseit, hogy ezen folyamat ne történhessen meg újra. Barátnője közvetlen mellette ült. Rágózott. Kék farmer alapú mellényt viselt. Alatta egy fehér topot, s egy vékony, s rövid, de tökéletes formájú, a lábára simuló farmernadrágot, s egy hozzáillő kék topánkát. Hosszú, egyenes, szőke haját néha meg-meg csapta a szél, de nem úgy mint padtársát, aki az ablak mellett ült. A kék mellényes lány, egyik pillanatról a másikra, mikor a tanár a táblához fordult, háttal az osztályhoz, odasúgott valamit barátnőjének, aki fekete mellényt, s alatta lenge fehér pólót viselt. Fekete testhezsimuló farmernadrágot, s fehét tornacipőt.
Fiona:Esküszöm, ha mégegy gyökös, kétismeretlenes egyenletet ad fel, én sikítok.
Esther:Nekem mondod?!
Fiona:Nem tudok semmit. Mégis hogy a fenébe fogunk mi leérettségizni így matekból?!
Esther:Egyszerű. A kettesre hajtunk.
Fiona:Jó vicc. Az utolsó két dolgozatom lett épphogy kettes. És még csak a tizediket tapossuk. Mi lesz két év múlva?!
Esther:Be kell szerezni egy jó könyvet.
Fiona:Vagy egy jó matektanárt. Egy korrepetítort.
Esther:Az drága mulatság. Az egyik ismerőm azt mondta, hogy 1500-ért csinálják a korrepetálós tanárok óránként.
Fiona:Tiszta prostitúció. Csak nem olyan fajta.
(Esther kinézett az ablakon, majd egy nagyobb, hatalmasabb széláramlat, néhány levéllel együtt beszállva az ablakon, belekócoltak hajába. A matektanár miútán felírta az egyenletet, megfordult, s rámordult a tömegre.)
Andrew:Oldják meg a feladatot.
(Fiona tovább súgdolózott)
Fiona:Te úr isten.
Esther:Nem hallom a sikítást.
Fiona:Igazad van. Mosttól számítva, jövök neked egy sikítással.
(Andrew tanárúr, aki fekete ingjében, s sötétzöld csíkos nyakkendőjében, fekete nadrágjában, s ugyancsak fekete bőrcípőjében körbejárta az osztályt, miközben azok tagjai szorgoskodva próbálták megoldani a feladott feladatot, amely sokaknak reménytelennek tűnt. Végül megállt Fiona és Esther padja előtt, hogy leállítsa a bal oldali padsor leghátsó asztalának traccspartiját, s eközben rápillantott egy vaskos könyvre a lányok padjának szélén. Felvette azt, elolvasta a címet, majd megszólalt.)
Andrew:Maeve Binchy, Esti Iskola?
Esther:Ühüm. Nagyon szórakoztató regény.
Andrew:Az van ide írva az elejére, hogy szenvedélyes titkok, elkendőzött bűnök.
(Andrew elnevette magát)
Andrew:Milyen nevetséges.
Esther:Szerintem nem. Mindenkinek vannak mocskos titkai. Főleg, ha erről a helyről beszélünk.
(A tanárúr és a lány tekintete szikrátszórva találkoztak. Andrew tudta, hogy Esther tudja, amit nem szabadna tudnia, s talán Fiona is. Van egy mocskos titka. Minden tanárnak van itt egy mocskos titka. Minden diáknak van itt egy mocskos titka. S ami még fontosabb. Csak néhányan tudják, hogy itt mindenkinek van egy mocskos titka. Vagy többen.)
.....
Ha tudtam volna, mi vár rám, amikor idejövök. Nem jöttem volna ide. Azok a dolgok, amiket láttam, s azok a dolgok amiket átéltem. Szörnyűek és rettenetesek voltak. Azok a titkok, amelyeket Fionával és a többi osztálytárssal, valamint más évfolyamok diákjaival találtunk, amikre rájöttünk, örökre megváltoztatták az életünket. Sohasem lesz már semmi sem a régi. Borzalmas dolgok történtek itt. Piszkos dolgok kerültek a felszínre. Dolgok, amelyeket egy korombelinek nem szabadott volna látni, hallania, átélnie. De ami még ennél is borzalmasabb volt, az az érettségi napja.
(Esther ünnepi ruhában a pad felett kopogtatta tolla hegyét a papírok legfelső sarkába, egyre több tintapacát kreálva oda, eközben jobbra-balra forgatta a fejét, s harkan mormolt)
Esther:Fiona! Hol a fenében vagy már?
(Egy kövér, vörös hajú, telt arcú, ráncos képű nő szólt rá Estherre ebben a pillanatban. Vaskos, piros körömlakkal elfedett ujja hegyét szájára helyezve, s egy susogó hangot kiadva a tábla előtt ülve adta le a csendre intő jelzést Esthernek)
Ebben a pillanatban egy hatalmas sikítás törte meg a csendet, ami a folyosóról szűrődött be, s megtelített minden osztályt az alsó szinten. A diákok hirtelen felegynesedtek, majd a tanárok kirohantak.
A folyosón Fiona feküdt. Késsel a szívében. A vér beterítette az egész folyosót, beleértve élettelen testét. Pár évvel ezelőtt azt mondta tartozik egy sikítással. Ezen a napon végre beteljesítette amit ígért.
60 évvel később, mikor már angolt tanítottam az iskolában, s a tanítás első napján utoljára benéztem az osztályokba, hogy megemlékezzek azokra az időkre, amelyeket eltöltöttem itt. A tanévzáró ünnepélyen elbúcsúztattak, s a szívem is már eléggé vacakolt. Tudtam, hogy nemsok van már hátra az életemből, de úgy döntöttem visszajövök, hogy körülnézzek. Idős, bicegő nőként jártam a folyosókat, amikor elhaladtam azokon a sötét ciánkék csempéken, melyeken Fiona hevert hatvan évvel ezelőtt. Öngyilkosság volt. Legalábbis a halottkém ezt állította. Az ügyet lezárták. Folyton azon töprengtem, vajon mi késztette Fionát arra, hogy megölje magát. Azt a kicsapongó, mindig mosolygós, üde lányt, aki mindennap láttam a tanévek során... Nem értettem. Talán valami olyat látott, amit nem lett volna szabad... Valahogy próbáltam megbarátkozni a ténnyel, hogy valóban öngyilkosság volt, s amint megpillantottam az újoncokat, akik nemrég léptek be a hatalmas ajtón az épületbe, elgondolkodtam azokon a dolgokon, amelyeket átéltem, s amelyek sokszor nem hagytak aludni éjjel. A kalandok és a sok rettegés. A mocskos titkok amelyek eme falak között élnek a mai napig. Azok, amelyek tönkretették fiatal és idősödő életemet. Ahogy a mosolygós diákokra pillantottam, azt kívántam bárcsak elmondhatnám nekik, hogy az életükkel fizetnek majd azért, hogy beléptek ebbe az iskolába, s hogy még nincs késő átirítkozni. De nem tehettem. Eskü kötött. Az életem az életemért. Már nem vagyok képes arra, hogy elmeséljem mi történt, s hogy milyen borzalmakat éltünk meg Fionával és a többiekkel... Majd elmesélik ők.
....
(Egy százhetven körüli lány és egy nála valamicskével alacsonyabb állt meg a folyosón, miközben a tömeg, amely a bejárattól áramlott, a háromfelé ágazó folyosón szinte felszálló ködkéntoszlott el, miközben ez a középmagas lány, aki egyszerű öltözetet viselt, s a mellette álló, kissé kirívó öltözködésű diáklány maradtak a hirtelen kihalt folyosó egyedüli kellékeiként.)
(A magasabb, farmeres csaj, akinek hosszú, fekete haja volt, amely csak úgy csillogott, ahogy a megannyi ablakon besziporkázó fény rávetült hajkoronájára, kissé mérges volt)
Lucy:Mondtam, hogy be kellett volna jönnünk pénteken, amikor elosztották a többieket is. Most ki tudja, hogy melyik osztályban leszünk.
(Barátnője, a teltkarcsú, középhosszú, szőkésbarna hajú, baba arcú Penny nyugodt volt. Mintha nem is érdekelné az a mizéria amibe belekeverte barátnőjét)
Penny:Ugyan! Amikor megkaptuk a felvételi papírokat, ráírták, hogy a kilencedikben leszünk.
Lucy:Igen, egy évfolyamban, de mindenkinek ezt írták rá. Pénteken osztották ki az osztályokat. Akkor mondták el, hogy ki melyikbe megy.
Penny:Úgyis osztálytársak leszünk. A jóbarátok mindig egy osztályba kerülnek.
Lucy:Remélem.
(A következő pillanatban egy gomba frizurájú, duci, átlagos öltözködésű nő jelent meg előttük. Alacsony volt, s volt valami a tekintetében, ami idegesítette a lányokat. Zavartság. Amint odalépett hozzájuk, kissé kedvesen, mégis nagyon komoly hangvétellel szólt a csajokhoz)
Ulga:Hát ti lányok, mit kerestek még mindig itt?!
Penny:Tudja, az a problémánk, hogy nem tudjuk melyik osztályba tettek minket.
(A lányok észre sem vették, hogy a nő eddig hátratett kezei, egész eddig egy nagy mappát szorongatnak, majd mikor azt szemei elé tette a hölgy, kinyitotta a dossziét és átböngészett pár lapot, feltette a nagy kérdést)
Ulga:És, hogy hívnak titeket?
Lucy: Lucy Kennington.
Penny: Penny Waze.
(A nő jobb kezének mutatóujja fel alá járkált a mappa belső iratain, miközben másik kezével maga előtt tartotta a fontos tömböt, végül rábökött az egyik névre, s hangosan felolvasta azt)
Ulga:Meg van! Penny Waze, 9.C.
Penny:Király. Gondolom, akkor menjünk.
(Penny karon fogja Lucy-t, de akkor Ulga hirtelen rájuk szól)
Ulga:Lucy Kennington, 9.E!
(A lányok a meglepődöttségtől hirtelen megdermednek. Lucy felvonja szemöldökét)
Penny:Micsoda?!
Ulga:Ti külön-külön osztályban vagytok.
(Ulga Penny-re szegezte jobb kezének mutatóujját, majd jobbra mutatott, maga mellé)
Ulga:A tiéd erre van!
(Végül a tanárnő Lucy-ra szegezte tekintetét, s előre maga elé helyezte kiegyenesítve jobb karját)
Ulga:A tiéd meg arra!
Lucy:Akkor nem egy osztályban leszünk?
Ulga:Úgy tűnik. Most pedig órára!
(Ulgat nem igazán érdekelte, hogy az iskola milyen kapcsolatokat szed szét. Az iskolába tanulni jöjjenek a diákok. Ne szerelmeskedni, meg barátkozni. Szokta mondani.)
(Ulga ujjaival a levegőt szelve elmagyarázta Lucy-nak, hogy csak néhány lépést kell tennie és az osztálya itt van egyenesen az első balra forduló folyosón, ahogy belépünk az iskolába. Tényleg csak néhány lépés kellett. Ulga Penny vállára helyezte kezét, majd végigmentek a folyosón, fel a lépcsőn. Penny osztálya a második emeleten van.)
(Ahogy Lucy benyitott a fehérre festett, régi ajtón, csodák csodájára, nem a tanárt pillantotta meg, hanem az osztályt, amely megtöltött egy egészen nagy tantermet. Lehettek vagy harmincan, harminchatan. Lucy nagy levegőt vett, majd kifújta azt, rántott egyet válltáskáján, hogy feljebb csúsztassa annak pántját, hogy az ne csússzon le válláról, majd megpillantott egy az ablak mellett álló, a leghátsó sorban fekvő padot. Ahogy odasétált érezte, ahogy minden szempár őt követi, majd mikor a padhoz ért, már értette, hogy miért nem ült senki sem oda. Tele volt firkákkal. Körzővel és ollóval is összekarcolták már. Sokmindent megélt.)
(Lucy letette a pad tetejére táskáját. Kitágult pupillákkal nyugtázta padtársát. A fiú alacsony volt. Széttárt lábakkal ült a széken. Fekete csőgatyát viselt és fekete-fehér kockás tornacipőt. Az orrát, fülét, és száját különböző piercingek díszítették. Haja fekete volt, s lenyalt. Amint Lucy leült mellé, s azonnal megütötte szemeit a srác csuklóján, egyenes volanlban elhelyezkedő sebek beforratai, az észrevevén a lány tekintetét, azonnal ráhuzta kezére fekete pólóját, hogy eltakarja azt.)
Lucy:Szia. Volt már bent a tanár, vagy ilyesmi?
(Lucy kissé izgatottan, remegő hangon, feszülten, de megpróbált minél természetesebben viselkedni, s kedves lenni, amint megszólította a srácot)
Lui:Nem.
(Egyszerű válasz volt. Egyszerű válasz, mély hanggal. Kissé kómás volt a srác tekintete, de gyönyörű barna szemekkel rendelkezett. Amolyan bociszemekkel.)
(Lucy erőltette mosolyát, majd kezet nyújtott)
Lucy:Amúgy Lucy vagyok.
Lui:Lui.
(Lui nem nyújtott kezet. Ölébe tette azokat, s tovább kémlelte meggyötört tekintetével az osztály többi tagját)
(A következő pillanatban az előttük ülő lány hátrafordult, s egyenesen belebámult Lucy szemeibe)
Kate:Helóka új csaj.
(Kate az a tipikus plázacica csaj volt. Szőke, kisminkelt, rúzs, csilli-villi kiegészítők és erőltetett nyávogás. Mindene megvolt, ami csak kellett ahhoz, hogy híres legyen. Ami a sulit illeti. Egy problémája volt csak. Na jó, kettő. Nagyon alacsony volt, s tipikus pufi arca. De amolyan aranyos-féle pufi. Ahhoz képest, hogy testte teljesen rendben volt. Nem volt rajta felesleg)
Lucy:Itt mindenki új.
(Hirtelen a Lui előtt ülő csaj is hátrafordult, majd rámordult Katere)
Dina:Ne beszélgess már a nyomikkal!
(Kate előre fordult, mint egy jó csatlós, aki vette a parancsot. Diana, akinek látszott hajtövében, hogy eredeti hajszíne fekete volt, mégis szőkére festette. Körmei pink színűek voltak. Arca barna, a rákent barnítótól. Az egész lány képe úgy nézett ki, mint egy komplett levakolt vászon. Füstözött ezüst színű szemhéjpúder. Extra hosszú fekete szempillák. Feszes és csilli-villi, lehetőleg rikító színű cuccok, amelyeket, ha Lucy vett volna fel, ő úgy érezte volna, azok nem viselésre, hanem inkább fojtásra, kínzásra valók)
(Dina összeráncolta jobb szemét, ami kicsit ragadt a sok festéktől, majd csücsörítve kezdte méregetni Lucyt.)
Dina:Kis nyomi.
Lui:Előre fordulnál?! Irritálsz.
(Szólalt meg hirtelen Lui.)
Dina:Te mit képzelsz mégis kivel beszélsz?
(Lui szótlan maradt)
(Dina arcán tükröződő érzelmet, púdere, s alapozója elrejthette, de a szemei tüzességét nem. Dina lelökte Lui könyveit, füzeteit, s szintúgy fekete-fehér kockás henger mintájú tolltartóját padjáról, mire Lucyból hirtelen kijött egy szó)
Lucy:Hé!
Dina:Velem nem beszélhet így senki.
(Dina lezárta a beszégetést, majd előre fordult)
Lucy:Segítsek?!
(Lucy előrehajolt, de miközben Lui felszedegette tanszereit, nem válaszolt. Amint az egyik könyvéért nyúlt a srác, ami egy kicsit távolabb esett a többitől, pulóvere felcsúszott, s Lucy jobban megvizsgálta a jobb keze csuklóját. Öt vágás. Lucy elszörnyedt, majd előrefordult. Hallott már ilyen emberekről, de más élőben is látni)
....
(Az órák gyorsan elteltek. Kiosztották az órarendet, s már az első napon, az öt perces bemutatkozások után, melyek a tanárok tettek az elsősöknek, azonnal elkezdték venni az új tananyagokat a különböző tantárgyakból. Délután szülői értekezlet. Kate ezt írta a táblára, miközben Dina egész végig kritizálta, s a "ribanc, ribancom, kis ribim" kifejezéseket használták egymásra. A többiekkel még nem volt szerencséje megismerkednie Lucynak. Gondolta, remélte, hogy idővel majd ez is megváltozik, s talán a bunkó csajok is helyet váltanak. Vagy új ültetési rend lesz.
Már sötétedett, mikor egy fekete Opel állt meg az iskola előtt, amely előtt még megannyi autó parkolt. Lucy és egy termetes, nagyon jóképű férfi szállt ki. Az anyós ülésről, pedig a konzervatív és kifinomult mádám jelent meg. Lucy szülei.)
Gabriella:Mondtam, hogy el fogunk késni.
Romeo:Be kellett mennünk tankolni, máskülönben félúton kifogy a benzin.
Gabirella:Nem lehetett volna reggel tankolni?!
(Lucy háttal támaszkodott a kocsinak, miközben szülei tovább veszekedtek)
Romeo:Elfelejtettem. Sajnálom.
Gabriella:Te mindent állandóan csak elfelejtesz! Semmire se vagy jó! Állandóan a szádba kell rágnom mindent! Olyan vagy, mint egy gyerek!
Romeo:Te viselkedsz most úgy, mint egy gyerek!
Lucy:Nem lehetne, hogy inkább bemennétek, már amúgyis elkéstetek!
Gabriella:Te ne szólj bele! Apáddal épp beszélgetünk!
Lucy:Beszélgettek, vagy veszekedtek?!
(Gabriella teljes erőből bevágja az ajtót, majd fekete topánkájában betopog a hatalmas épületbe. Romeo utánaszalad. Lucy kívülről bámulja a hatalmas intézményt. Látja, hogy az első és a második emelet osztályaiban égnek a villanyok, s néhol egy-egy tanárt is megpillant, akik a tábla előtt állva magyaráznak, s gesztikulálva beszélgetnek a szülőkkel, akik valószínűleg a padokban várják a kínzás végét. Azonban Lucyt a harmadik és a negyedik emelet érdekelte nagyon.)
(Lucy belépett az épületbe, s néhány lépés múlva, jobb oldalon megpillantotta a portás kis szobácskáját, melynek ajtaja nyitva volt, s senki sem tartózkodott benne. A portás szobája után rálépett azokra a csempékre, melyek háromfele ágaztak el a különböző folyosókon. Egy jobbra, egy balra, s egy előre. Balra van az ő osztálya, s mellette még néhány osztály, majd a folyosó végén egy lépcsőn fel lehet menni a második emeletre, azonban ugyanoda akkor is fel lehet menni, ha előre megy. Ha a jobb oldalt választja, akkor viszont csak az ebédlőt és néhány osztályt láthat. Elindult hát előre, amely irányba reggel Penny és Ulga tanárnő mentek. Elhaladt egy nyelvi labor, egy zárt takarítószertár és néhány mosdó mellett. A folyosó végén egy ablakból az udvarra pillanthatott, de a szürkülettől már nem látott semmit. Felment a lépcsősoron, majd jobbra balra fordult, s egy újabb lépcsősor megmászása után a második emeltre jutott. Egy irdatlan hosszú egyenes folyosó, s a végén még egy lépcsősor. Végigment a folyosón, s az osztályokból kiszűrődő beszélgetéseken kívül nem hallott semmit. Eközben látott néhány "mosdó" felíratú ajtót, meg olyanokat is, hogy "könyvtár", "igazgatói", "tanári szoba", "titkárság". Közben az is átfutott az agyában, hogy szerinte ő az egyetlen diák aki eljött a szüleivel. Kíváncsi volt az iskolára, s úgy döntötte ez egy kitűnő alkalom, hogy körülnézhessen, anélkül, hogy a magasabb évfolyamban lévők esetleg beszólogassanak neki, ha a folyosókon lézeng, mint egy elveszett kislány. A folyosó végére érve, újabb lépcsősort mászott meg. Majd jobbra fordult a lépcsőfordulón, amely ablakában csak egy szimpla növény díszelgett, pont ugyanolyan, mint amit az első szint lépcsőjén látott, mikor a második emeltre mászott fel. Végül felért a harmdik emeletre. Megint egy hosszú folyosó. A folyosó teljesen ki volt világítva. Ablakokkal tarkított falak, amelyek az udvarra néznek. A másik oldalon különböző osztályok ajtajai voltak tárva-nyitva. Lucy lassan lépkedett. Még szerencse, hogy sportcipőt vett fel. Abban nyugodtan tud lopózni, ha esetleg a portás, vagy a takarítónő elkapná. Még néhány lépést tett meg, mikor a folyosó végéből, az egyik teremből kopogó hang ütötte meg fülét. Megállt, s tovább hallgatott. Mintha valaki tűsarkúban flangálna a hamardik emelet termében. Lassú, egyenletes, szabályos kopogás.)
-ÁÁááááááááááá!
(Amint egy hatalmas, kiáltás hallatszott a folyosó végéről. Lucy majdnem összeesett az ijedtségtől. Hatalmas levegőt kapkodva rohant le a lépcsőket szinte átugorva a földszintre, majd ki az iskolából. Beszállt a kocsiba, majd lezárta az ajtókat)
Lucy:Ez meg honnan a pokolból jöhetett?!
(A mély, férfihang továbbra is átjárta Lucy fülét. Mint akit megkínoznának, vagy élve kitépnék a szívét. Lucy szemei könnyeztek, miközben remegett a félelemtől, s azon gondolkozott, vajon mások is hallották-e a szörnyű jajveszékelő hangot. Várt néhány percet, hogy szívverése visszaálljon a normál állapotba, ami sajnos nem történt meg, majd óvatosan felhúzta a kocsi ajtajának peckét, s kinyitotta annak ajtaját. Kiszállt, s ugyanabban a pillanatban a harmadik emeleten a vele kissé távolabb elhelyezkedő ablakban egy szőke nőt pillantott meg. Gyönyörű volt. Piros estélyi ruhát viselt. Haja göndör volt. Látszott rajta, hogy barna hajkoronája be van sütve. Egy igazi nő ideál a férfiak számára. Lucy csak néhány másodpercig pillanthatta meg, ugyanis a következőben azon terem, melynek ablakában a rejtélyes nő állt, sötétbe borult. Lucy megijedt, majd nagy levegőt vett. Továbbra is ugyanazt az ablakot pásztázta szemeivel, azonban mostmár az egész harmadik emelet korom sötét volt.
Nem sokkal később, a vékony, elegáns, barna kosztümöt viselő, előkelő, s kifinomult hölgy, Gabriella lépett ki az ajtón. Rövid, fekete hajába belekapott a gyenge őszi szél. Nem szólt semmit. A kocsihoz sétált, majd kinyitotta ajtaját, s beült lánya elé, az anyós ülésre.)
Lucy:Apu hol van?
Gabriella:Elment üdítőért az egyik automatához. Állandóan van valami!
(Gabriella mérges volt. Szemei szikrákat hánytak)
Lucy:Ha szomjas, akkor innia kell!
Gabriella:Te meg állandóan az ő pártját fogod?! Persze, mindenki csak engem hibáztat! Az én hibám minden! Mint mindig!
Lucy:Én nem is mondtam ilyet.
Gabriella:Egyszer, csak egyszer a rohadt életben mondanád azt, hogy igazam van!
Lucy:De mégis miben?! Mégis miről beszélsz egyáltalán?!
...
(Miközben Lucy már századszorra folytatott nevetséges, és értelmetlen vitát anyjával, melyet Gabriella keltett, akárhányszor csak lehetett, addig Romeo a földszinti folyosó végére sétált, melynek ebédlője előtt, egy üdítős autómata várta őt. A férfi magas volt, izmos, s bár már a negyvenes éveiben járt, írtó jóképű. Hangja dörmögős, s szexi volt. Fiatalon a katonasában szolgált, ott edződhetett meg ennyire. Őszülő fekete haja valahogy még vonzóbbá tette őt a nők szemében.
Romeo szomjának kielégítése azonban nem ment könnyen. Előtte egy alacsony, copfba kötött szőke lány állt a gépezetre meredve, s mindeközben jobb lábával topickolt fehér topánkájában, arra várva, hogy a masina végre kiadja a kért italt.)
Romeo:Nem akar kijönni?
Kate:Hát nem úgy néz ki.
(Romeo ököllel rávágott a gépre, ami azonnal kiadta az italt, viszont az erőtől az szinte kirepült az automatávól. Amint Kate a földre hajolt, hogy fevegye, a férfi ugyanerre készült, csupa önzetlen udvariasságból. Kate és Romeo keze egyszerre értek össze, ahogy megfogták a szénsavas ásványvizes palackot. Ahogy egymás tapintását érezték, hirtelen tekintetük is találkozott, s mindkettejükben valami megmagyarázhatatlan dolog folyt le. Kate rápillantott a férfi izmos, hatalmas, eres tenyerére. Gyűrűt viselt. Kate gyorsan elkapta tekintetét, kezével együtt. Elpirulva válaszolt)
Kate:Köszönöm.
Romeo:Bármikor.
(Kate elsétált, de közben vissza-vissza nézegetett, s szerencsétlenségére, folyon összeakadt a tekintete a férfival, aki ugyancsak hátra lesegetett miközben beállt az automata elé. Kate aznap este valami furcsát érzett. Valamit, amit még azelőtt sohasem.
Nemsokkal később Romeo mosolyogva szállt be a kocsiba, majd megkezdett üdítőjét hátranyújtotta lányának.)
Gabriella:Na, most meg min mosolyogsz?!
Romeo:Nem kérsz?
Lucy:De, köszi.
(Lucy lecsavarta az ásványvizes palack tetejét, majd belekortyolt abba)
Gabriella:És velem mi lesz?! Rám már nem is gondolsz?!
Lucy:Jaj istenem! Kezdődik!
(A kocsi elindult benne Lucy-val és a veszekedő szülőkkel, végül elhagyta az iskolát. Lucy visszatekintett a hátsó ülésről, s továbbra is csak a harmadik emeletet bámulta, de nem látott semmit. Aznap már nem.)
.............